„Engem is úgy sodort az élet, mint egy követ. Mindnyájan ilyen tovasodródó kövek vagyunk...”

(Amerigo Tot)

Nézem az arcát. Olyan, mintha szobrász alkotta volna. A mély ráncok, akárcsak Pilinszky János versében, csorognak alá, mint üres árkok. A kedves arc tulajdonosa nekem Tóth Imre, de a világ másik felén Amerigo Tot-ként ismerik.

Tóth Imre Fehérvárcsurgón született, 1909. szeptember 27-én ( és elmondása szerint mustban fürösztötték meg a születésekor). Édesanyja hazánkban letelepedett itáliai kőművesek leszármazottja volt, édesapja fuvarosként dolgozott. Nem voltak szegények, de túlságosan gazdagok sem. A család az első világháború után Sashalomra költözött Fehérvárcsurgóról. Tóth Imre a gimnázium befejezése után a Mintarajziskola -az Iparművészeti Főiskola elődjének- lett a grafikus nővendéke, a tanulás mellett pedig a Piatnik gyárban dolgozott. Amikor értesítést kapott arról, hogy felvételt nyert a Bauhaus iskolában, amelyhez ráadásul ösztöndíjat is kapott, gyalog indult a világ „felfedezésére”. Útja elsőként Párizsba vezetett, majd innen ment Dessauba, ahol megkezdte a tanulmányait. 1931 a Bauhaus utolsó éve volt Dessauba -a hatalomra törő nácik nem nézték jó szemmel a tevékenységüket-, így Tóth már a következő évben otthagyta az iskolát, és egy rövid kitérő után, amikor elbeszélése szerint tengerészként dolgozott, Otto Dix drezdai iskolájában folytatta tanulmányait. 1933 februárjában Tóthot letartoztatják -az iskola vezetőjével és tanítványaival együtt- és Zwickauba internálják. A táborból sikerül megszöknie és gyalogszerrel Rómába indul, ahová 1933. június 4-én érkezik meg. Ahogy azt Szerb Antal az Utas és holdvilág című regényében megírta :” A szobrász gyalog jött Drezdából Rómába, a Via Flaminán jött be, azon az úton, amelyről gimnazista korában megtanulta, hogy ott vonultak be mindig észak felől a győztes idegenek.”. Tóth valóban győztes lett, de a sikerekig még hosszú út vezetett. Kezdetben éjszakáit parkokban töltötte, némi pénzhez pedig vendéglői portrézással jutott. Tóth itt Rómában kezdett el a szobrászattal foglalkozni. 1937-ben -már Amerigo Tot-ként- megnyerte a Szkander Bég emlékművének tervezésére kiírt nemzetközi pályázatot, és bár később a szobor nem az ő tervei alapján készült el -és nem is az eredeti helyszínen- a pályázat megnyerését komoly sikernek tekinthetjük. 1939-ben második lett a budapesti Madách-szobor pályázatán, rá egy évre pedig Bolognában jutott komoly megrendeléshez: a Goldoni-család síremlékére készített egy Utolsó ítélet domborművet. (Ennek az alkotásnak az az érdekessége, hogy Hitlerre és Mussolinire is rá lehet ismerni a pokolra jutottak között, amit akkor -szerencsére- nem vettek észre.)

Amerigo Tot, a szobrász  (Gyémánt László festménye)

A háború alatt az Olaszország felszabadításárt harcoló nemzeti csapatokhoz csatlakozott. 1946-ban visszatért a szobrászathoz, de mellette volt autóversenyző, filmszínész, sőt még egy kerámiagyár igazgatói feladatait is ellátta egy évig. Erről az időszakról saját szavaival azt vallotta, hogy a háború borzalmainak hatására megrendült a klasszikus formákba, az idillbe és a harmóniába vetett hite. Úgy érezte, hogy a formák széttörtek, a világot újra kell teremteni. Már az embert sem látta olyan szépnek és nagynak, sokkal inkább félelmetesnek és megfélemlítettnek. Az ekkor készült Kavicsasszonyok a természeti formák világát idézik. Alkotói pályájának egyik -ha nem a legnagyobb- sikerét érte el 1949-ben, amikor megnyerte a római Termini pályaudvar frízére kiírt nemzetközi pályázatot. Ez a megbízás olyan ismertséget hozott a számára, melynek eredményeképpen ezután sorra kapta (nyerte el) az állami és magán megrendeléseket.

Kiállítások követték egymást a világ különböző országaiban, ahol nemegyszer a kor legjelentősebb szobrászaival együtt szerepeltek a művei, míg New Yorkban nagy egyéni kiállítással szerepelt (1966-ban). A hatvanas évek két legjelentősebb munkája a római Kennedy-emlékmű és egy luxus óceánjáró plasztikai díszítése volt.

Tóth Imre 1968-ban jöhet újra Magyarországra. Első hazatérésekor kért tőle egy szobrot szülőfalujának plébánosa. A felkérésnek a művész örömmel tett eleget: hamar elkészül a reneszánsz ihletésű Csurgói Madonna. Az ebben az időszakban elsősorban nonfiguratív alkotásokat készítő művész úgy érezte, hogy a középkori eredetű templomba nem illene egy modern szobor, ezért nyúlt vissza a klasszikus formákhoz, melyek felidézése egyszerre jelentett számára pihenést (felfrissülést) és bizonyítási lehetőséget, hogy még nem felejtette el a klasszikus mintázású szobor elkészítése szükséges mozdulatokat. A szobor Őt és édesanyját ábrázolja. A féltérdre ereszkedő Madonna egyik kezével féltőn öleli magához -tartja vissza- gyermekét, miközben a másik kezével útjára engedi. Fehérvárcsurgó 13. századi eredettel rendelkező Római katolikus temploma méltó otthona a nagyszerű alkotásnak.

Tóth Imre szeretett visszajárni a szülőfalujába, ahová sokszor az első útja vezetett. 1978-ban Pécsett rendeztek be egy múzeumszerű állandó kiállítást a műveiből, élete utolsó éveiben pedig egy hatalmas alkotással zárta le gazdag életpályáját. A mag apoteózisa című mű a gödöllői Szent István Egyetem auláját ékesíti. A mű első terve a Vatikán kiírására, a Szent Péter Bazilika utolsó kapujára készült (Apoteosi det seme címmel). A mag megdicsőülése -apoteózisa- egy az ókori görögöknél meghonosodott hitre utal, mely később a rómaiaknál is népszerű volt. Ábrázolása a császárok idejében elterjedt volt, különösen domborművek formájában. Az ezeken látható emberi alakokat -akik az akkor hit szerint istenné váltak, megdicsőültek- Tóth magokkal váltotta fel. A magok által kifejezett folyamatos újjászületés ötlete elnyerte VI. Pál pápa tetszését is, végül mégis egy olasz művész kapta meg a megbízást (Ez volt a természetes – mondta erről az alkotó). A monumentális -120 négyzetméteres- alkotás avatásán, 1983-ban -igaz, már betegen- még jelen lehet a mester.

Amerigo Tot 1984. december 13-án, Rómában hunyt el. Sírja a Farkasréti temetőben található meg.  

Megjelent a Szép Magyarország magazinban