"A jót mindig a jobbal akarom felváltani" | Zsolnay Vilmos

Hajnalpír és Ginko Biloba az eosin mezők szivárványtündérei könnyedén megigézik az embert. Öltözékük látványa örök vonzalmat vált, elég csak egy pillantással illetni őket. Társaikkal együtt egy valóságos meseváros bájos lakói, otthonuk egyszerre emlékeztet az ezeregyéjszaka meséinek fűszerillatú világára és Bohumil Hrabal írásainak szivárványszínfinomságú ecsetvonás - hangulatára. 

A mesevilág megalkotója, Zsolnay Vilmos egy igazi reneszánsz ember volt, aki álmait még akkor is valósította, ha az más számára reménytelennek tűnt. Pécsi gyára olyan, mintha maga is egy óriási Zsolnay alkotás lenne, de hát valójában az is: a legnagyobb mű. Jómagam sohasem láttam még ilyen egységet gyár és terméke között. A színpompás épületek a mesevilágból ideemelt állatfigurákkal és a megannyi apró díszítéssel olyanok, mint egy Palissy modorban készült alkotás.(A Zsolnay gyárban is készültek ilyen gazdagon díszített porcelánfajansz csendéletek). A Zsolnay világ nyelvét az egész világban beszélik és értik, jelentése nem múlt el napjainkra sem : egy az 1900-as évek elején készült Zsolnay vázát 10.000 angol fontra értékelnek egy gyűjtök számára összeállított könyvben.

A világsikerig   
A gyár alapítója, Zsolnay Miklós, mint gondos apa és előrelátó üzletember szerette volna mindkét fiát elindítani az önállóság útján, ezért 1852-ben kőedénygyárat alapított Pécsett (a kőedényt a méregdrága porcelán helyettesítésére találták fel a 18. században), amelyet nagyobbik fiának, Ignácnak szánt, míg a kisebbik fiú, Vilmos a belvárosi üzletüket vihette tovább. Zsolnay Miklós céljai megvalósítására telket vásárolt a város mellett, fiát előbb a közeli Lukafán lévő kőedény-manufaktúrába küldte mesterséget tanulni, majd meg is vásárolta a felszámolás sorsára jutott kis üzem felszerelését. 1853-ban indították be a gyártást nyolc munkatárssal. Minden munkát egyszerű manufakturális módszerekkel, kézzel végeztek. A fő termékeket a keménycserép tálak, tányérok, korsók képezték, de gyártottak épületdíszítésre szolgáló terrakottát, vízvezetékcsöveket is. Zsolnay Ignác tíz évig vezette az üzemet, de az kezdetleges módszerekkel, csupán a helyi piacra termelő cég nem tudott megküzdeni a piaci verseny nehézségeivel. A szükséges tőke hiánya hátráltatta a fejlesztést, a gépesítést, így viszont nem volt alkalmas a gyár gazdaságos termelésre. A teljesen eladósodott Ignáctól öccse, Vilmos vette meg a gyárat. Vilmos sikeres kereskedőként többszintes üzletházzá fejlesztette az apjától megörökölt üzletet, vagyonát jelentősen megnövelte. Egyaránt kapcsolatban állt német, francia, angol kereskedőkkel ugyanúgy, mint a környező nagyvárosok árusaival, így komoly kereskedői tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel rendelkezett...

Miközben érthető, hogy segíteni szeretett volna eladósodott testvérén, nem egyértelmű, hogy milyen fantáziát látott a nehéz helyzetben lévő gyár további működtetésében. Miután Vilmos gyakorlott, jó kereskedő volt, biztosak lehetünk abban, hogy határozott elképzelése volt a gyár felfuttatására. A gyár újraindításának nehézségeit azonban ő sem kerülhette el. Szüksége volt szakértő vezetőre, munkásokra, új, modernebb berendezésekre -gépesítésre- valamint jó minőségű alapanyagokra. Átmenetileg be is záratta a gyárat, de már 1866-ban megkezdte az üzem területéről, illetve a környező bányákból származó agyagok vizsgálatát. Alaposságát mutatja, hogy több mint 80 vizsgálatot végzett el, hogy megtalálja a legjobb alapanyagot a termeléshez. Ha jó alapanyagra talált, akkor igyekezett vagy megvásárolni a területet, vagy jogot kapni kitermelésre. Amikor pedig a Pécs-Mohács közötti vasútvonal építésénél a gyár területének közelében források törtek fel,  azonnal megszerezte azok tulajdonjogát és a víz segítségével egy gőzgépet állított munkába. Ezek az események mutatják Zsolnay Vilmos aprólékos lépéseit, fokozatos építkezését, ami nyilvánvalóan összefügg azzal is, hogy az üzletházzal is törődnie kellett, és feltételezhető, hogy a pénzforrások sem álltak korlátlanul rendelkezésére a fejlesztésekhez. Gondot okozhatott az is, hogy nem talált megfelelő vezetőt az üzem élére, végül úgy határozott, hogy saját maga veszi kezébe a gyár irányítását. Elszántságát mutatja, hogy esti leckéket vett kémiából egy pécsi gyógyszerésztől azért, hogy a tökéletes alapanyagot és technológiát kereső kísérletezéseihez meglegyen a kellő szakmai tudása. A nemzetközi piacra történő kilépéshez egy bécsi lerakat létrehozását tartotta fontosnak, ezért már az 1870-es évek elején kapcsolatot keresett a császár városban, de az 1873-as tőzsdekrach hatására ennek lehetősége késett.

1873 a Bécsi Világkiállítás éve hozta meg a Zsolnay-gyár számára az első sikert. Jelentős megbízásokat hozott Európa számos országból a pécsi gyárnak a kiállításon aratott komoly elismerés. Ettől a pillanattól kezdve nem volt kétséges, hogy a kor legkiválóbb angol, német és francia gyártóival fognak versenyezni a piac megszerzéséért, a sikerre viszont csak abban az esetben lehetett esélyük, ha világszínvonalú termékeket állítanak elő. A legfontosabb azonban az volt, hogy a gyár fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges bevételeket kitermeljék. A Zsolnay gyár mindig is több lábon állt. A díszműáruk jelentették azt a magas művészeti kategóriát, amelyik a világhírnevet hozták a gyárnak, de a gyár mindennapjaihoz az elektromos szigetelők, a csempeáruk és tetőcserepek tömeges gyártása teremtette elő a szükséges bevételt és nyereséget. A nehéz években ugyan lelassult ütemű, de folyamatos kísérletezés 1877-re meghozta az eredményét: a csontszínű alapmázon gazdag színvilággal, hibátlan szépséggel érvényesült a magas tűzön égetett díszítés. Megszületett az egyedi Zsolnay-porcelán, amelyen plasztikus, zománchatású, ragyogó színű minták a színek korlátlan számú árnyalatában pompáztott. A kor egyik legnagyobb szakértője, Alexander Schmidt keresztelte el a teljesen egyedi, új terméket porcelánfajansznak. (Az igazi porcelán és a Zsolnay-gyárban előállított porcelánfajansz más alapanyagból készül.)

Az 1878-as párizsi világkiállításon való szerepléstől Zsolnay Vilmos nagyon sokat várt, és nem kellett csalatkoznia. Igaz, meg is tett mindent a sikerért: gondosan összeválogatott anyagban mutatták be addigi munkásságukat, valamint alkalmi termékekkel is készültek. A kiállítás teljes sikert hozott: elnyerték a kiállítás aranyérmét, a "Grand Prix"-t, Zsolnay Vilmos pedig megkapta a Francia Becsületrendet. Beigazolódott Zsolnay Vilmos filozófiájának helyessége, amellyel egy olyan termék előállításában látta a siker lehetőségét, amely szépsége mellett újdonságával, előállítási technikájának rejtélyével a többi gyár terméke fölé tud kerekedni. A több évtizedes kitartó kísérletezésnek eredménye világsiker lett. A bécsi partner kiválasztásának is eljött az ideje. Ernst Wahliss-sal állapodott meg Zsolnay Vilmos az együttműködésről, akinek Bécs területén egyedárusítói jogot adott, majd hamarosan a Zsolnay termékek teljes exportüzletének bonyolítását a bécsi üzletemberre bízta. Ekkor a gyár termelésének 80 százalékát már külföldön értékesítették. Az 1885-ös év hozta meg a Zsolnay számára a hazai sikert. Tizenhárom évvel a bécsi és hét évvel a párizsi siker után itthon is felfedezték a pécsi gyárból kikerülő kiváló minőségű termékeket. A budapesti Országos Általános Kiállításon szerepelt egyik fajanszképét Rudolf trónörökös vásárolta meg. A megnövekedett termelési igényeket egyre több külföldi munkással volt kénytelen kielégíteni Zsolnay Vilmos, míg végül 1886-ban iparostanonc-iskolát alapított. A fellendülés éveiben megállíthatatlan volt a terjeszkedés : évről évre új termékek, új gyárak alapítása követte egymást.

A Zsolnay termékekre talán leginkább jellemző eozin máz használata az 1890-es évek elején kezdődött el. 

Hajnalpír
Irizáló fémlüszter. Ha ezt a kifejezést olvassák nem biztos, hogy tudják mire gondoljanak. Ha azt olvassák, hogy eozin, akkor a Zsolnayra fog mindenki gondolni. A legenda szerint az eozin elnevezés a görög eos (hajnalpír) szóból ered, utalva az első termékek színárnyalatának a napfelkelte hangulatára emlékeztető halványpiros színére. Aki már látta az eosin mázzal festett termékeket gyártás közben, az biztos elcsodálkozott azon, hogy egészen más a szín a felfestéskor, mint amit kiégetés után látni fogunk. Talán ez adja a nehézségét és varázsát is egyben ennek a technikának, hogy annyira kell ismerni az anyag viselkedését, hogy előre lehessen látni a végeredményt. Az edény fémes jellegű (irizáló) felülete a ráeső fényt különbözőképpen törve meg, megannyi színváltozatot képes produkálni. Hangulatában szinte élő tárgy érzését közvetítve, szinte megfoghatatlan csodának tűnik.   

Ezüstoxid bevonatos kerámiákat már ezer évvel korábban is készítettek a Közel-Keleten, majd a 19.században Európa számos országában kísérleteztek a különleges színjátszó mázzal az úgynevezett redukciós fémlüszter-máztechnika kifejlesztésével, de talán senki sem olyan elszántsággal, mint Zsolnay Vilmos (Wartha Vince és Petrik Lajos segítette a kísérletekben). Tudni kell ehhez, hogy az agyag egyik hátrányos tulajdonsága, hogy kiégetve már nem tökéletes a vízzáró tulajdonsága, ezért az évezredek alatt különböző máz rétegeket kísérleteztek ki, keresve a legjobb anyagot a szigetelésre. A máz tehát nem egyszerűen a dísze az agyagtermékeknek, hanem funkcionális szerepe is van.

Az 1890-es évek mintha Zsolnay stílusú évtized volt. Az Európában és Észak-Amerikában express sebességgel terjedő szecesszió, mintha csak a Zsolnay minták megvalósítására született volna. A népies motívumokkal, a gazdagon burjánzó virágmintákban, kacskaringós vonalakban, a minták szemkápráztató töménységében találta egymásra a Zsolnay és a szecesszió. A gyűjtök által legtöbbre értékelt dísztárgyak ebben az időszakban kerültek ki a gyárból. Zsolnay Vilmos igazi világpolgár volt abban az értelemben, hogy minden kultúrája motívumait felhasználta a díszítésekhez. A gyár művészeinek a korszak minden stílusában sikerült jellegzetest és maradandót alkotniuk: az 1870-es évek népies modorát török-perzsa díszítőkincs követte, a következő évtized elejétől pedig a szecesszió előhírnökét a japonizmus elemei jelentek meg a vázákon. Bevezették az üvegművészetben használatos savmaratást is, amellyel elérték, hogy a díszkerámiák felülete szinte üvegszerűvé vált. Ebben az időszakban 860 kézműves dolgozott a Zsolnay-gyárban és a kor legnevesebb építészei, Otto Wagnertől Lechner Ödönig, alkalmazták épületdíszítésre a pirogránit termékeket. A Zsolnayra oly jellemző alkotások ott láthatók az Országház, az Állatkert, a kecskeméti és a kiskunfélegyházi városháza mellett több száz hazai és külföldi épületen.

Zsolnay Vilmos megbecsült és szeretett polgára volt Pécsnek. Halálának napján, 1900 március 23-án, azonnal gyűjtést indítottak, hogy szobrot állítsanak a fazekasmesternek, ahogy Zsolnay Vilmos saját magát hívta. A szobor felavatására végül 1907-ben került sor. Zsolnay Vilmos volt az első magyar kézműves, akinek közadakozásból állítottak szobrot.

Zsolnay Vilmos olyan lendülettel vitte a gyárat, hogy kisugárzása még hosszú évtizedekkel a halála után, ma is jótékonyan segíti a gyárat.

Kapcsolódó startlapok:
Néprajz.lap.hu | Magyar termék.lap.hu | Nemzeti.lap.hu