Egy látszólag szerencsés, rendezett helyzetben lévő műemléki település is állandóan változik, fejlesztést igényel. Érdekes, tanulságos ezeknek a terveknek, elképzeléseknek a megismerése, és jó esetben a megvalósítás végig kísérése.

Hollókő, ez az észak-magyarországi, a Cserhát szívében meghúzódó falu a műemléki-, természeti- és népművészeti hagyományainak különleges egységgé ötvöződött értékei alapján a világörökség kincse.

A Pásztó-Szécsény között húzódó tengely mentén igazi palócföldi faluként alakult ki. Pásztón már 1190-ben III. Béla cisztercita apátságot alapított. A város virágzó kulturális élete mellett jólétet is biztosító gazdálkodást, kereskedést is folytatott. Szécsényben a középkori ferences kolostor és a Forgách kastély szintén a kulturális és gazdasági élet virágzó központja volt. Hollókő völgybe zárt településként a palócok hagyományait építette és őrizte.
A palócok életmódjukban, szokásaikban, ősi műveltségükben, építkezéseikben, állattartásukban, babonáikban, viseletükben s főleg nyelvjárásukban egységesültek. A palócok hadakban éltek. (A hadas település nyomai még fellelhetőek pl. Mezőkövesden is.)

Hollókő várát a Kacsics nemzetség építette a XIII. sz. elején. 1310-ben Csák Máté birtokolta, 1321-től Szécsényi Tamásé, majd utódaié a XV. sz. közepéig. 1459-től a Losonczyaké és Guthi Országhoké. A török időkben portyázó csapatok állomáshelye volt. 1683-ban Sobieski János szabadította fel, majd a Rákóczi-szabadságharc után Lipót császár magyarországi várakra vonatkozó robbantási rendelete ezt a várat sem kímélte.
A vártól ÉNY-ra 1965-ben középkori templom romjai kerültek elő. Itt volt a középkori település, nem a mai falu helyén. (A vár történetéről további részleteket olvashat itt .)

A vár közvetlen környezetének rendezési terve

A mai Ófalu a XVIII. sz. elejétől alakult, ahogy Münosmejer 1782. évi felmérésén mint egyutcás települést láthatjuk. Az 1855-ben készült térkép már a maival teljesen megegyező kiterjedést mutat. Temploma 1889-ben épült. A lakóház típusok ekkor korszerűsödtek, a terepviszonyokat jól követő és kihasználó kő alapzatra, alsó szintjén utcára nyíló boltozatos pincékkel, körbefutó tornáccal, vályog falazattal, kontyolt tetővel, szép, áttört fa padlás-oromzati lehatárolással.

1909-ben a falu leégett. Megújulása az eredeti telekosztások és épület elhelyezések szerint történt, a korábbi zsúpfedés helyett zsindelyfedést alkalmazva.
A falura a palóc hagyományok szerinti építkezés jellemző. Az út menti elhelyezkedés, a lakóházak keskeny szalag telkeken, az útra merőlegesen, a fésűs beépítés jellemzi a települést. A hátul pajtával lezárt udvarok itt nem alakultak ki, a pajták egy zárt területen, csoportosan helyezkedtek el. A pajtáskertben 5-6 zsúppal fedett, nagyméretű pajta volt, amihez a "pást" is tartozott, a ma is pajtásároknak nevezett, mély vízmosás mellett. A csoportos telkek megmaradt épületei is az ősi hadas település nyomait őrzik.

Mendele Ferenc építész (OMF) a hollókői falu rehabilitációjához kapcsolódóan fogott a vár állagmegóvási munkáihoz (Weigand Mária segítségével), miután irányításával elkészült az első, a falu védettségét meghatározó műemléki rendezési terv. Ez időben jártam vele először Hollókőn. Alapvető célkitűzés az építészeti emlék együttes védelmével együtt a szolgáltatási háttér, a szociális, kommunális infrastruktúra kiépítése, a lakosság életkereteinek biztosítása, az élő falu megtartásának igénye a skanzen jellegű megtartás helyett.

Az Ófalu védett területének addigi határai rövid időn belül szűk keretnek bizonyultak, így a Komjáthy Attila építész (OMF) vezetésével 1981-ben elkészült új Műemléki Rendezési Tervhez a zöldfelületi rendezési tervet 1977-től már én készíthettem. Ezzel részese lehettem egy nagyszabású feltáró, elemző, tervező, szerteágazó munkának, amelyet lényegében folyamatosan 2007-ig végeztem az Ófalu védelmében.
Ekkor kapott újabb lendületet a vár régészeti feltárásának folytatólagos munkája (Mezősiné Kozák Éva és Komjáthyné Kremnicsán Ilona, OMF).

Az Ófalu területén az épületállomány felmérésével együtt a hidasokat, gazdasági épületeket, kutakat, kerítéseket, burkolatokat, jellemző és hagyományos elemeket is felmértük. Mivel már egyértelművé vált számomra a kertek és a tágabb környezet, a táj védelmének igénye is, így a jellemző növényállományt is felmértem valamint vizsgáltam a termesztési-, állattartási-, és az ezekhez fűződő eszközhasználati szokásokat is. Kimutatható, hogy a népi építészeti emlékek a természeti adottságokkal - az itteni élettel szoros, elválaszthatatlan kapcsolatú művelésbe vont területekkel és a természeti környezettel - meghatározó jelentőségű egységek. A zöldfelületi rendezési tervnek egyik fontos része az ember - munka - természet kapcsolatának, egyensúlyának megtartására vonatkozott, számítva a használati módok változására is.

A javaslatok kidolgozása előtt az itt kialakult állapotok feltárására volt szükség. A tájvizsgálati munkám során a geomorfológiai vizsgálatokban feltárható volt a történelmileg kialakult zöldfelület rendszere, a benapozottság, széljárások, terepadottságok - a mindennapi praktikumból adódóan is -, és a művelési területek, -módok, a területhasználat közötti koreláció, az a sok esetben már csak "lenyomat", amely alapján kirajzolódott az eredeti táj egysége is.

A völgyben húzódó település kerthasználata pontosan követte a benapozottsági intenzitás különböző sávjait, így ahol változtatások történtek, ott ennek segítségével is következtethettünk az eredeti használati módra. A csökkenő intenzitású és időtartamú napsütésnek megfelelően 5 jellegzetes sáv volt elkülöníthető:

1. előkert, oldalkert, udvar, szőlő
2. gazdasági udvar, kis veteményes, szőlő, oldalkert, gyümölcsös
3. gyümölcsös-veteményes
4. gyümölcsös
5. cserjés szegélysáv.

A tovaáramló, felmelegedő levegő helyét elfoglaló hidegebb levegő áramlási irányai és a fő hegy-völgyi szélirányok megállapíthatóak, így a szélcsatornák helyei is. Ezek mint szabad felületek a továbbiakban is így őrizendők meg.
További vizsgálatot jelentett a különböző használatú területegységek arányainak, szerkezetének vizsgálata. Ez a tájvizsgálat cellás értékelési módszerrel  történt.

A műemléki zöldfelületi rendezési terv a növénytermesztési felületek és egyéb használatú kertek rendszerének megőrzését a hozzá kapcsolódó eszközhasználat tárgyi és mesterségbeli hagyományainak megtartásával együtt kívánta elérni.

A sorban megvalósuló helyreállításokkal az Ófalu fokról-fokra javuló állagú műemlékegyüttessé vált H. Vladár Ágnes, H. Nándori Klára, Komjáthy Attila, Komjáthyné Kremnicsán Ilona, Wirth Péter, Kerner Gábor, Hoppe László, Móga Sándor, Rainer Péter (OMF, ÁMRK, KÖSZ) építész kollegáimmal végzett munkáink során.
A vár bonyolult és hosszadalmas helyreállítása is felgyorsult, főleg amikor Négyessy Zoltán beépített darujával nagyobb mennyiségben jutott fel építőanyag Zsíros Mihály és brigádtársai keze munkájához (OMF Egri Építésvezetőség). Időközben a Tájvédelmi Körzet kijelölése is megtörtént, amit az akkor a Természetvédelmi Hivatalnál dolgozó Csete György építésszel hoztunk tető alá.

Az Öreg-szőlők megőrzése, sőt kiegészítő telepítése is elkészült (a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának hathatós segítségével, anyagi támogatásával) az 1983-ban készített tervjavaslataim egy részének megvalósításával, biztosítva az ősi nyílvetés szokásával művelésre kerülő keskeny parcellák rendszerének fennmaradását. (Az akkori tervben a művelés folyamatossága miatt javasolt, az öreg-szőlőkben építhető pincék megvalósítása és a patak parti gyümölcsös megújítása elmaradt.)

Az első közvilágítási felújítás után Komjáthyné Kremnicsán Ilonával, Unk Jánosné elektromos tervezővel (VÁTI), Glézl Dezső és Karácsonyi Károly elektromos tervezőkkel (OMF, ÁMRK) a köz- és díszvilágítás jelenleg is működő kiépítésében is részt vettünk. Kelemen Feri bácsinak, Hollókő fafaragó népművészének kiállítási helyét is sikerült kialakítani többek között (ekkor Csapkay Miklós létesítményfelelős koordinálta a helyreállításokat.)
Elkészültek a kiterjedt geodéziai felmérések a fogadó-parkoló, a patakpart és a vár környékének területén is Bereczkiné dr. Hammer Edit, Udvardi László, Szökrön Péter geodéták (ÁMRK) munkáival.

A falu fejlesztése sokszor párhuzamosan haladt a műemlékvédelmi tervezés- kivitelezés munkáival - azok által alapvetően támogatva. Rendszeres - akkor megyei Tanácsi - egyeztetések történtek elsősorban a Hollókő Bizottság ülésein, amit Román András (OMF, OMVH, KÖH) vezetett, és aktív részesei voltunk - a tervezési feladatok vállalása, szakértői véleményezések terén is - az Örsi Károly osztályvezetésével megerősödött - szakmai képviseletünkkel. A személyükben változó Műemléki Felügyelők is folyamatos és nélkülözhetetlen munkával voltak jelen.
A falu tanácselnöke, Kovács Pál barátunk és évtizedeken keresztül "kollegánk" volt, később Nagy Ignác, és hosszú éveken át, jelenleg is Szabó Csaba polgármester együttműködő, közösen tervező és megvalósító munkatársaink.

A település fejlődése szinte töretlennek mondható, ami az Ófalu esetében viszont a túlzott turista forgalom hátrányos hatásainak megjelenését is jelentette, főleg a falu Világörökségi Listára kerülésével 1987-ben. A falu népességének kor szerinti megoszlása az állandó lakosok tekintetében a szolgáltatási háttér iránti igény változását is hozta. A lezajlott rendszerváltozással járó foglalkoztatási, vállalkozási tendenciák az épület-hasznosításokra is erős hatással voltak.

Az állandó lakosok gazdálkodásában beállott változások egyik markáns környezeti változást is hozó példája a hagyás-fás legelő kérdése. Az idős körtefákkal, csertölgyekkel, hársakkal hagyásos módon tartott füves legelő szinte teljes bozótosodását tapasztalhatjuk. Ezen a területen többször ellentétes vélemény alakult ki a természetvédelem által képviselt felfogásokkal szemben.

A nevezetes ünnepek alkalmával - köszönhetően a falu egyre nagyobb hírének - a normál lakossági lélekszám százszorosa is megfordul itt néhány nap alatt. A hagyományt igen sokszor addig "mű-régi" dolgok képviselték, amíg szoros együttműködéssel, mindenre kiterjedően megpróbáltuk az önkormányzattal, a lakosokkal, szervezetekkel, alapítványokkal (elsősorban Hollókőért Alapítvány, Sztrémi Zsuzsa vezetésével) a valódi minőséget érvényesíttetni. Az ilyen jellegű problémákra is választ kell, hogy adjon a műemlékvédelem, ami végül is nem ért minket váratlanul, de a siker a szerteágazó feladatkörök összehangolásán múlik.

A tájvédelmi körzet és a védett műemléki környezet területén megvalósítható további fejlesztések a védelem körének olyan kiterjesztését keresik, amely a hagyományos használathoz, illetve az eredeti természetes állapothoz kötődően, azt megismertető módon tudja az ott élők és az ide látogatók számára sokrétűen hasznosítani. A vár tágabb környezetének fejlesztését, ökológiai tanösvényként kiépítését, és a patakpart völgyének hasznosítását, értékmegőrzését célozta elsősorban a Hollókő További Fejlesztési Lehetőségei című javaslata 1996-ban (Kiss József OMF, ÁMRK,KÖSZ).

Az eddigi tapasztalatok is egyértelműen mutatják, hogy a körültekintő, feltáró tervezési munka a lehetőségét, mindig táguló keretét adja annak az értékvédő-, mentő folyamatnak, aminek következtében az ott élők számára minden egyes tevékenységük összefonódik a műemlékvédelemmel.

A tevező és a cikk szerzője Kiss József Kós Károly díjas táj- és kertépítész.


Forrás: http://zoldmuves.hu