Húsz millió évvel ezelőtt kúszópálmákkal átszőtt trópusi esőerdő volt az otthona ezen a tájon az állatvilágnak. A többszintes erdőkben óriási fenyőfák uralták az eget, középtájon pálma, babér, liliom- és fahéjfa, magnólia-félék kíséretében, míg az aljnövényzetet páfrányok alkották. A döntő többségében paleotrópusi elemeket tartalmazó vegetáció egy olyan esőerdőt képviselt, amely korábban az Európa és Afrika között észak felé mozgó földdarabon (terrénen) helyezkedett el.

A fák között kanyargó folyó által a laposabb helyeken kialakított sekély vizű itatóhelyekhez (tócsákhoz) ősorrszarvúak, szarvasfélék, ragadozók, madarak jártak inni és pihenni. Egy ilyen idillikus nap pezsgő életképét örökített meg a körülbelül 20 millió évvel ezelőtti vulkán kitörés. A lehulló vulkáni hamu beterítette és konzerválta (átkovásította) a nyomokat az utókor számára, dokumentálva egy döbbenetes „pillanatképet” : pihenés- és csúszásnyomok, hullámfodrok, esőcseppek lenyomatait. Az is egyedülállóvá teszi Ipolytarnócot, hogy ezen az aránylag kis területen, egy tengerben kezdődött és a szárazföldön folytatódott életről tanúskodnak az állati és növényi élet nyomai. A cápafogas réteget a huszonnégy millió évvel ezelőtt itt hullámzott trópusi tenger halmozta fel a partszegély övezetében, majd a tenger visszahúzódása után kiemelkedő szárazföldön burjánzó élet nyomait dokumentálta a vulkán kitörés. Az eddig feltárt területeken 11 állatfaj több mint 3 ezer lábnyomát sikerült azonosítani, valamint több mint 15 ezer levéllenyomat került elő a fosszilis (megkövesedett) flórából.

Ha az időben szeretnénk meghatározni a leletek korát, akkor körülbelül 24-23 millió évvel ezelőtt rakodtak le a sekélytenger fenekére azok az üledékek, amelyek a tanösvény elején tárulnak elénk, és körülbelül 20-19 millió éves vulkáni és szárazföldi rétegek búcsúznak a látogatóktól a túraútvonal végén. Felfoghatatlan időrengeteg : ha érkezés közben időutazást is tennénk, akkor a fogadóépülettől a geológiai tanösvény bejáratáig tartó 700 méteres útszakasz minden egyes lépésével 15 ezer évet kellene visszalépnünk az időben, hogy korban is megérkezzünk a 23-24 millió éves rétegekhez.

Ipolytarnócra elsőként egy óriási megkövesedett fatörzs hívta fel a kutatók figyelmét. A lelet hírére utazott a helyszínre Kubinyi Ferenc természettudós, aki 1836-ban megkezdte a fa módszeres vizsgálatát. A helybeliek elmesélték neki, hogy a 19. század elején még 40-42 méter hosszú kőhídként ívelte át a Borókás árok két oldalát a fa, azon jártak keresztül a vízmosás felett. ( Az eredetileg közel 100 méter magas fa, ma a világ legnagyobb megkövült pinus féléje). A fa szabadon álló részeit a megóvás érdekében földdel temettette be, de ez a védelem sajnos már akkor sem volt elég az emléktárgy gyűjtök ellen, ezért legveszélyeztetettebb rész fölé, 1866-ban védőépületet emeltek. (Ez volt a világ egyik legkorábbi olyan védőépítménye volt, amely egy ősmaradvány helyszíni védelmét szolgálta.) Az óriási fatörzs híre ellenállhatatlanul vonzotta a szakembereket, akik azután sorra tárták fel egy ősi növény- és állatvilág újabb és újabb leleteit. A selmeci Bányászati akadémia tudósai 1900-ban fedezték fel a fatörzs melletti ősállat-lábnyomokat, a világhíres lábnyomos homokkövet, 1903-ban pedig Koch Antal néhány óra leforgása alatt többszáz cápafogat gyűjtött be a sekélytengeri homokos rétegekből (megalapozva ezzel a cápafogas homokkő hírnevét). A felfedezések nyomán a világ leggazdagabb harmadidőszaki lábnyomos lelőhelye tárult fel Ipolytarnócon. A leletek egy csodálatosan szép földtörténeti múltat elevenítenek meg, amelyek rendkívül gazdag, változatos életről és annak eltűnéséről, a táj fejlődéstörténetéről tanúskodnak.

A lelőhely 1944-óta védett természetvédelmi terület, majd hosszú évtizedek tudományos munkájának eredményeként, a páratlan értékű leletek megőrzésének fontos lépéseként, 1986-ban megnyitották a geológiai tanösvényt. Az Ipolytarnóci Természetvédelmi Területet 1995-ben Európa Diplomával tüntették ki, ezzel is elismerve, hogy az ősleletek az összeurópai természeti örökség részét képezik. (Hazánkban még a Szénás-hegyek és a Tihany-félsziget utóvulkáni képződményei érdemelték ki eddig az Európa Diplomát.) 2003-ban az ipolytarnóci ősleleteket -Tarnóc ősélőhely néven – a világörökségi helyszínek listájára is felterjesztették (természeti kategóriában), azonban a Világörökségi Bizottság ez évi ülésén nem javasolták felvételre. Mivel azonban nem is utasították el végleg a pályázatot, így van még rá remény, hogy egy későbbi időpontban – legkorábban 2006-ban – világörökségi helyszín címmel is elismerjék az ősleletek páratlan értékét.  

A geológiai tanösvény

Ipolytarnóc látogatóinak a lábnyomos homokkő megtekintése a fő célja. Azonban a néhány deciméter vastagságú képződményt teljességgel csak akkor értékelhetjük, ha betekintést kapunk a terület őstörténetébe, a korban előtte és utána következő időszakokba is. A túravezetők szakszerű magyarázatának és a tanösvény kövületes rétegeinek a segítségével a laikus látogatók számára is követhető az egymásra rakódott kőzetszakaszokból kirajzolódó fejlődéstörténet. 

A természetvédelmi terület nagyközönség által is látogatható részei a fogadóépülettől a bejáratig vezető 700 méteres kőzetparki ösvényből, a biológiai ösvényekből álló túraúthálózatból és a geológiai tanösvényből épül fel. A geológiai tanösvény kényelmesen bejárható, nagyobb szintkülönbségek nélküli útvonalán a mozgássérültek részére is kialakították a közlekedési lehetőséget. A tanösvény bejáratánál tábla tájékoztatja a látogatókat, az innen induló 2 és 4 kilométer hosszúságú, a fogadóépületig visszavezető erdei ösvények, az úgynevezett biológiai sétányok útvonaláról (kiépített pihenőhelyekkel, kilátóhellyel várják a kirándulókat).

A tanösvénynek a Borókás patak nyomvonalát követő - az ősvilági folyóvíz partszegélye mentén haladó –  útvonalán, az eredeti helyszíneken tanulmányozhatjuk a különböző korok által lerakott üledékek kőzetnyomait és két csarnoképületben tekinthetjük meg az ősi folyópart feltárt itató- és gázlóhelyének részleteit : párosujjú patások, ragadozók, madarak és ősorrszarvúak lábnyomait, valamint a védőpincében a megkövesedett óriásfenyőnek az  előkerülési helyén maradt darabjait.  Az óriási fa töredékes darabja is tiszteletet vált ki hatalmas méretével a látogatóból, olyan mintha egy óriás feküdne üvegkoporsójában.

Az ősvilági Pompeji (Palóc Pompeji) nagy része még a föld mélyén nyugszik, még páratlan értékek várnak feltárásra.  

Megjelent a Szép Magyarország magazin 2004/3-as lapszámában
A lapszám még megrendelhető a kiadónál