A Zala megyei Nagykapornak plébániatemploma építészetileg, elhelyezkedésében és történetében is nagyon hasonlít a tihanyi bencés apátságra. Mintha a tihanyi apátság "szárazföldi" mása lenne, mégis méltatlanul kevesen ismerik és látogatják. 

Méltatlanul kevéssé ismerjük a Zala megyei -de a veszprémi egyházmegyéhez tartozó- Nagykapornak középkori építésű plébániatemplomát. A Szentséges Üdvözítő titulusát viselő épület monumentális méretei még ma is lenyűgözőek, pedig az eredetileg háromhajós bazilikának csak a főhajóját állították helyre a török pusztítás után. Az egykori bencés monostor maradványait az idő foga már megrágta, de a templom, a völgy fölé magasodó két tornyával ma is messzire eljuttatja építőinek üzenetét. Elhelyezkedése, története nagyon hasonló a tihanyi apátságéhoz, hírnevében azonban elmarad tőle, pedig látványa kevésbé sincs kisebb hatással az embere, mint tó parti társáé.


Légifelvételek a plébániatemplomról

A kapornaki monostor alapításának idejéről nincsenek pontos adataink. Ahogy a Pallas lexikon írja: "A kapornoki apátságot ösmeretlen időkben a Kador-nemzettség alapította a benedekrendiek részére és az Üdvözítő tiszteletére". Néhány későbbi oklevél szerint II. Géza király is adományozott birtokot az apátságnak, és miután a magánalapításokhoz az uralkodók általában az alapítás évében járultak hozzá, így a szakemberek egységesen, II. Géza uralkodásának idejére, 1141 és 1460 közé teszik a kapornaki monostor alapítását. Alapítója, az első ismert kegyura, a Kadar (Cador) nemzetségbeli György lehetett.  Kapornak nemzetségi monostornak épült. Temploma volt az építtető család tagjainak temetkezési helye, lelki üdvösségükért a szerzetesek naponta imádkoztak. A nemzetségi monostorok a szétszóródó, messze földre elszármazott családtagok számára összekötő kapcsot jelentettek az őseikkel és a családjukkal, s mint ilyen, kiemelt jelentőségű hely volt a számukra. Ezekben a monostorokban általában néhány szerzetessel élt és dolgozott, temploma a nemzettség szolgálatában állt, azaz mindig volt a településeknek egy másik temploma, amely a plébánia feladatait ellátta. (Kapornak középkori plébániatemplomát 1264-ben említi először oklevél, és feltehetőleg az apátság építésekor már állt. A Szent Kozma és Damján vértanúknak szentelt plébániatemplomot a törökök pusztítása után már nem építették újjá, feltehetőleg túlzott megterhelést jelentett volna a település lakosságának mindkét templom rendbehozatala.  Maradványait a napjainkban használt temetőben találták meg.)

Kapornak egy évszázaddal később már mezőváros, jelentős település, ahol Zala megye nemessége tartotta gyűléseit, apátsága pedig hiteles helyként működött -azaz pecsétjével hitelesíthetett iratokat- és a monostora jelentőséget mutatja az a tény is, hogy a lateráni zsinat után itt tartották gyülekezetüket a bencés apátok. Konventje népesebb volt, mint a többi apátságban. Amikor a magyarországi monostorokban már csaknem mindenütt megszűnt a szerzetesi élet, Kapornakon még imádkozik és dolgozik négy szerzetes: Sáfár Péter a custos, Miklós alesperes (talán alperjel), Simon barát és Mihály a harangozó és órajavító. A török veszedelem hírére, végvárrá alakítva, Zala vármegye egyik hadi központja lett. (Addigra a szerzetesek már elhagyták a monostort.) Egy 1570-ből származó rajzról alakját is ismerjük: négyszögletű vár volt, sokszögű bástyákkal a sarkain. A várfalon belül, az északi falrész közelében ábrázolt templom déli oldalhoz csatlakozott a monostor. A törökök már 1546-ban ostromolták Kapornakot -jelentős pusztítást okozva az apátság birtokain-, majd 1664. július 27-én az egész települést a várral és a monostorral együtt felégették. A sérült templom főhajóját, 1734 és 1779 között, több periódusban, barokk stílusban állították helyre. Szerencsére, számos eredeti részletét is megőrizte az épület, így könnyen el tudjuk képzelni eredeti szépségében. Zömök, négyszögű pilléreken álló két tornya, félkörös apszissal záródó főhajója ma is az egykori nagyságot, a nagyszerű évszázadokat idézi. A manapság plébániatemplomként szolgáló épületbe az oldalajtón keresztül léphetünk be (a templom melletti idősek otthonában őrzik a kapukulcsot). A bejárat olyan szűk, hogy csak meghajolva tudunk áthaladni rajta. A falak vastagsága még a vérzivataros évekre emlékeztetnek. A közel 30 méter hosszú, 14 méter széles, a főhajónál megközelítőleg 13 méteres belmagassággal rendelkező templom eredetileg háromhajós, famennyezetes, pilléres bazilikának épült, három egyvonalból induló félköríves apszissal, nyugati toronypárral. Belseje, monumentalitása ellenére sem hat nyomasztóan a hívőkre. A település életében bekövetkezett változásokat jól mutatja, hogy ha a templom főkapuján kilépünk, egy kis füves tér után nincs hova tovább mennünk. Előttünk néhány lépés után a mélybe szakad a föld. Olyan érzésünk támadt, mintha egy hatalmas óriás, sértődöttségében, elfordította volna az egész épületet eredeti helyzetétől 90 fokkal.  Valójában azonban ennyit változott az évszázadok során a település szerkezete. Ami valaha fontos volt, ma háttrébe kerül. A kapornaki templom az egyik legkorábbi fennmaradt emlékünk a nemzetségi monostortemplomok mintájából. Két tornya, melyek magasan emelkednek a Foglár és a Principális csatorna völgye fölé, békésen hullámzó völgyekre látnak, ahol a napfény itt-ott megcsillan a házak cserepein. Csendesen ballag itt az idő, talán nem gyorsabban, mint a 12. században.    

Kapcsolódó startlapok:
Kolostor.lap.hu | Helytörténet.lap.hu | Szentek.lap.hu | Történelem.lap.hu