Nemeskér csendes település a Sárvár és Sopron közötti főúton. A 84-es út elmegy mellett, de önök ezt semmiképpen ne tegyék meg, ha arra járnak. Kanyarodjanak le a település központja felé és szánjanak időt Nemeskér evangélikus templomának a megismerésére. A kívül jellegtelen épület nem csak a magyar faépítészetben egyedinek számító belső berendezése miatt érdemes a megtekintésre, de különleges dokumentuma a vallásüldözés korának, és jó alkalmat ad arra, hogy egyúttal alaposabban megismerjük a reformáció és ellenreformáció éveit.

Nemeskér katolikus lakói nagyon korán -1535 körül- áttértek az evangélikus hitre, földesuruk, Nádasdy Tamást hitét követve. Templomot nem váltottak, hiszen a település teljes lakossága áttért az új hitre, így az 1500 körül épült, Szent Mihálynak szentelt korábbi katolikus templomot (kápolnát) használták tovább. Nemeskérnek a vallásüldözés évtizede után lett országos jelentősége, amikor az 1681-es soproni országgyűlésen megnevezetten (articulariter) jelölték ki a települést, hogy ott az evangélikus vallásúak, szigorú feltételekkel, korlátozottan, de mégis gyakorolhassák a vallásukat. Ekkor a nemeskéri anyaegyházhoz 32 község, több mint 3000 híve tartozott. Időközben Nemeskér a megyegyűlések helyszíne lett, és a nagyrészt katolikus megyei nemesség nem törődött bele, hogy a településen nincs saját templomuk. Követeléseik hatására 1732-ben elvették az evangélikus gyülekezettől a templomot, a paplakot és az iskolát. Cserébe egy üres telket adtak, ahol egy új imaház (oratórium és nem templom), parókia és iskola felépítését engedélyezték az evangélikusoknak.

A munkához az anyaegyházhoz tartozó 32 település hívei közösen fogtak hozzá, így igen gyorsan haladtak az építkezéssel (a néphagyomány szerint két hónap alatt állt az épület, de sokkal valószínűbb, hogy hat hónap kellett a felépítéséhez). Több ezer hívő befogadására alkalmas helyiségre volt szükségük, így a lehető legnagyobb alapterületű templomot próbálták meg felépíteni a területen. Az evangélikusoknak szigorúan megkötötték, hogy az épület nem lehet templomszerű: tetejével nem emelkedhet ki a házak sorából, nem építhetnek hozzá kör alakú apszist, ajtajai és ablakai nem lehetnek boltívesek, bejárata nem nyílhatott az utcáról. Az épület alakjának magtár formájúnak -granarium- kellett lennie.  A templom külsejének alkalmazkodnia kellett a megkötésekhez, így nem lehetett különleges, azonban a belső berendezés egyedülálló érték. Mint már írtuk, az épület magtár formájú. Két hosszanti falán -egymás feletti elrendezésben- öt-öt ablakpár nyílik ( az eredetileg kis méretű, szigorúan négyszögletes ablakokat 1862-ban nagyobbították meg). A felső sor ablakai az "U" alakú, zárt mellvédes karzatnak adnak természetes megvilágítást. Az egész épület belső terét meghatározó hosszanti, alacsony karzatokat -a gerendás famennyezettel együtt- hat-hat vaskos faoszlop tartja.

A templom belső kialakítását a célszerűség és az egyszerűség vezette. Berendezési tárgyai közül kiemelkedik az északi fal előtt elhelyezett szószékoltára, amely az egyik legrégebbi fennmaradt szószékoltár hazánkban. Az evangélikus liturgiában, ahol az úrvacsorát és a prédikációt tartották az istentisztelet legfontosabb elemének - központi szerepe van az oltárnak és a szószéknek. Az első szószékoltárokat a régi oltár és szószék összeszerelésével alakították ki, általában úgy, hogy a retabulum fölé emelkedett a szószékkosár, így látni engedte az oltárképet. A nemeskéri szószékoltárt is két különböző részből állították össze. A fenyőfából készült, rózsaszín és kék márványozású, egyszerű kivitelű oltár helyben készült. Az oltárfal közepét az Utolsó Vacsorát ábrázoló olajfestmény tölti ki. Az oltárfal és az oltárasztal közötti predellán bibliai idézetek olvashatók.

A szép művészi munkájú -finom faragásokkal-, harmonikus egységet alkotó szószéket feltehetőleg egyik német testvéregyházuktól kaphatták ajándékba a nemeskéri gyülekezet tagjai. A késő reneszánsz, kora barokk stílusú szószék a 17. század elején készülhetett. A hársfából készült szószéket oszlop tartja és díszítését az oltárfal teljesen eltakarja, viszont az innen prédikáló lelkészt a karzaton is jól hallhatták és láthatták a hívők. A szószékkosár négy oldallapján, félköríves fülkékben a négy evangelista -János, Lukács, Márk és Máté-, attribútumaikkal ellátott alakja látható. Az alulnézetre komponált figurák környezete gazdagon díszített: gyümölcsfüzérek, akantusz levelek, kerubfejek váltják egymást. A szobrok és a díszítő elemek művészi színvonala kiemelkedik a 17. századi magyarországi szobrászatból.

1743-ban tornyot kezdtek építeni a templomhoz, de amikor már félig elkészültek vele, a hatóság leállíttatta a munkát és egészen 1862-ig nem is fejezték be. II. József Türelmi Rendelete után a templom elvesztette országos jelentőségét. 1913-ra olyan rossz állapotba került a templom, hogy a felújítása helyett az elbontásáról döntöttek. Az új templomra összegyűjtött pénzt elvitte az I. világháború, így maradhatott meg az utókor számára Isten "magtára".

Kapcsolódó startlapok:
Helytörténet.lap.hu | Történelem.lap.hu