A pápai Esterházy-kastély kápolnájának helyreállítását 1990-ben díjazták az Európa Nostar díjjal. Az alábbi írásban a kastélykápolna történetéről és felújítás előtti falképkutatásáról olvashatnak.

A Veszprém-megye északi határán fekvő Pápa már évszázadok óta a környék gazdasági és kulturális központja. A város műemlékeinek sorában kiemelkedő hely illeti meg az Esterházy-kastélyt. Az Árpád-kor óta lakott, hosszú évekig királyi birtokban volt települést 1389-ben adományozta Zsigmond király Garai Miklósnak és leszármazottainak. A történeti forrásokban először 1441-ben említett várat a Garai család építtette a 15. század elején. A Garaiak kihalta után a 15. század végén a várat és a mezővárost a Szapolyaiak majd a Thurzók uralták.  A mohácsi csatát követő évtizedekben Ferdinánd király adományából 1535-től az Enyingi Török Bálint lett a vár és a hozzá tartozó uradalom birtokosa. Várnagya, Martonfalvi Imre deák, miként arról naplójában beszámolt, a 16. század derekán többször is erődítette a várat és a várost. A tizenötéves háború harcai közepette, 1594-ben török kézre került pápai várat három évvel később, hosszú ostrom után foglalták vissza a császári seregek. A 17. század elejétől a település újkori történetében, fejlődésében meghatározó szerepet játszó Esterházy család birtokába kerül a vár és a város. Az 1624-től  a 20. század derekáig a várban, a kastélyban lakó Esterházyak többször bővítették, építették át a középkori erősséget, míg az a  napjainkra ismert barokk kastéllyá alakult.  A világháború pusztításait követően a kiürült kastélyban 1960-óta működik a múzeum.

A néhány esztendeje megindult kastélyrekonstrukció nem nélkülözheti a régészeti és művészettörténeti kutatásokat. Az eddigi kutatási eredmények, noha a befejezéstől messze vagyunk, alapvetően megváltoztatták a vár és a kastély történetéről vallott eddigi ismereteinket. A kutatások azon túl, hogy tisztázzák az építéstörténetet, az épületrészek alaprajzát, hozzájárulnak az ismert újkori várleltárok, inventáriumok eddigieknél hitelesebb értékeléséhez, elemzéséhez.

Az ásatás és falkutatás eddigi eredményei alapján úgy tűnik, hogy a legkorábbi, 15. századi épületrészek a kastély északi szárnya alatt maradtak meg. A fallal övezett erősség magja egy toronyhoz csatlakozó kétszintes fafödémes palota volt, amelyhez keletről még további épületek tartoztak. Az együttes kapuja a keleti oldalon volt, a koraújkori erősség egykori kaputornyának helyén.

A 16-17. századi város és vár képét több metszet őrizte meg. Legkorábbinak Giulio Turco 1569-ben készített rajza tekinthető. A négy sarkán olaszbástyákkal megerősített külső vár kapuja a keleti oldalon nyílott, innen keskeny falszoros vezetett a belső vár udvarának sarkába. A belső várban az övezőfalhoz tapasztott, egymástól részben elkülönülő épületek álltak. A belső vár ábrázolása tűnik felmérésnek, míg a külső vár és a város erődítésének rajza csupán a tervezett állapotot jelzi.

Esterházy Ferenc és Thököly Katalin fogadalmi képe, 1683A töröktől való 1597-ben történt visszafoglalás  alkalmával a vár kaputornya felrobbant. A helyreállítás során  a különálló épületeket  egy erős, külső támpillérekkel támasztott várfallal négyzet alakú belső várba foglalták. A kétszintes épületek felett lőréses védőfolyosó húzódott, a földszinti tereket erős boltozattal látták el. A külső vár sarkait bástyákkal erődítették, a délkeleti olaszbástya alsó része napjainkig megmaradt. Ennek az állapotnak a képét egy 1683-ban készült fogadalmi festmény és több várleltár őrizte meg.

A 18. század elején az uradalom birtokosa Esterházy Ferenc tárnokmester. Főrangú kortársaihoz hasonlóan székhelyét, pápai várát a kor igényeinek megfelelő barokk kastéllyá kívánta átépíteni. A feladatra a családja által másutt is foglalkoztatott Franz Anton Pilgram kapott megbízást. A kastély ún. Nádor termében a felújítást megelőzően még látható volt városkép őrizte meg a Pilgram elképzelte kastély képét. A várost topográfiai hűséggel ábrázoló festmény középpontjában látható a zárt belső udvaros, kétszintes, saroktornyos barokk kastély, amelyet a déli és nyugati oldalon vizesárok választ el a várostól. A kastély főhomlokzata a Fő térre néz, háromszintes déli szárnya közepén timpanonnal koronázott középrizalit fogadja magába a kastély főkapuját. A kapuhoz az út a vizesárok feletti boltozott hídon át vezet.  A gazdasági épületek, istálló, kocsiszín etc. a kastély keleti, tó felőli oldalához kapcsolódnak. A rendkívül részletgazdag festmény a kastély vonatkozásában a tervezett állapotot örökítette meg. Helyszíni kutatásaink tanúsága szerint a nagyszabású koncepció szerinti építkezés csak részben valósult meg. Az oldalszárnyak meghosszabbítása megtörtént, elkészült a déli, főhomlokzati szárny alapozása, pincéje. Ekkor  változott a koncepció, abbahagyták a déli szárny felépítését, a vizesárok kialakítását. Befejezték a homlokzatokat, megszüntették a korábban tervezett oldalsó kijáratokat, kifestették, egyebek mellett, a keleti szárny emeletén lévő kápolnát. Utóbbira, a legújabb kutatások szerint,  1754-ben került sor. Ez egyúttal a pápai kastély barokk átépítésének befejeztét jelentette. A szakirodalomban eddig általánosan elterjedt nézetekkel szemben a kastély barokk átalakítása egyértelműen Esterházy Ferenchez köthető. Fia, Esterházy Károly egri püspök idejében csupán néhány kisebb belső átalakításra került sor, a kastély mai képe már a 18. század derekán kialakult. Mindezt a helyszíni megfigyeléseken túl a történeti források ismételt vizsgálata is alátámasztja. Az északi szárnyban ma látható reprezentatív belső berendezés, falburkolatok, stukkók későbbiek, a 19. század végén a család más kastélyainál is – Fertőd, Tata -  elvégzett korszerűsítések során készültek.

Falképkutatás

Az épület reprezentatív tereinek 1995-ben történt kutatása után került sor a könyvtárat és a zeneiskolát magában foglaló szárny vizsgálatára. A lakott állapotból adódó minden nehézség ellenére néhány helyiségben jelentős eredményeket hozott a szondázó kutatás. Több ponton nyilvánvalóvá vált, hogy a századfordulón történt nagyarányú felújítások idején födémcserékre és vakolatcserékre, valamint neobarokk nyílászárók beépítésére került sor. Több teremben megtaláltuk a nehéz kárpitok feszítésére utólag beépített léckereteket. Néhol még az eredeti kárpitok maradványai is előkerültek. Ezek színe, szövése segítheti a rekonstrukció megtervezését, anyagkiválasztását. Két helyiségben megtaláltuk a vastag átfestések alatt az egykor itt állt barokk kályhák mögötti kékre és sárgára színezett műmárvány falborítást. A feltehetően Esterházy Károly püspök idejében kialakított gazdag stukkódíszes Sala Terrena falfelületeinek vizsgálatakor kiderült, hogy eredetileg csak fehér meszelés fedte a plasztikát, színezése nem volt.  Az emeleti folyosón található gótizáló fülkékről viszont megállapítottuk, hogy nem középkoriak, hanem a századfordulós építkezések idején törték őket utólagosan a falba.

Legjelentősebb felfedezésünket az 1989-1999-ban helyreállított kápolnából nyíló oratóriumban tettük. Bár itt is csak korlátozott lehetőségünk nyílt a vizsgálatra, hiszen a könyvtár olvasóterme folyamatosan működött, de a feltárások szerint a mennyezeten és az oldalfalakon is megmaradt a teljes 18. századi kifestés. Sajnálatos, hogy a közelmúltban elvégzett festés során a szobafestők alaposan lekaparták a falképeket fedő vastag átfestéseket és ekkor sok felületi sérülés keletkezett az al secco technikával készült dekoráción. Valószínűleg a kápolna 1754-ben Joseph Ignaz Mildorfer által történt kifestésekor díszítették az oratóriumot is. A kiváló színvonalú falképek készítéstechnkája más mint a kápolnáé, mert itt nem al fresco technikát használt az architektúrafestő, hanem fehér alapmeszelésre dolgozott.

A vizsgált felületeken meleg szürke színezésű, rokokó stukkót imitáló kertezéseket tártunk fel, ahol a supraporta közepén egy-egy aranysárga urna látható. Az urnákban indás virágcsokrok találhatók. Még az ablakbélletben is felszínre került ez a réteg, ahol nagy zöld tükröt keretez a virágfüzéres stukkóimitáció.

Mennyezetén is ugyanilyen jellegű a nagyívű holkertől induló dekoráció, melynek közepén egy rozetta található. Színvilágát a meleg szürke, a sárga és a hideg zöld határozza meg. Alkotója feltételezhetően Mildorfer architektúrafestője lehetett.

A lépcsőházzal közös falat nem tudtuk vizsgálni, mert itt a teljes felületet beborító polc áll, de mögötte ezen a nagy falfelületen akár figurális ábrázolások is helyet kaphattak, tehát ennek további vizsgálata szükséges.

Az Esterházy-kastély épülete                                        (foto: www.legifoto.com)

forrás: Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat