Szeretem Szeged mediterrán hangulatát, diákoktól pezsgő éjszakai életét, nagyvárosi és mégis emberléptékű hangulatát. És nagyon irigylem a szegedieket a szépen felújított belvárosért, a Kárász utcáért és a Klauzál térért, és azért, hogy itt minden ház szép. Nincsenek foghíjak a felújításban, nem érte útól a rohanó idő a munkásokat, hogy mire az utca végére érnek, már kezdhetik az elejét felújítani. Nem tudom a titkukat, de nagyon élvezem, hogy legkedvesebb olaszországi tereim hangulatát idézi, amit látok és érzek.

Tetszik, hogy már korán reggel várnak a teraszok, reggelivel, friss gyümölcslével, kávéval, hogy jó érzés kiülni újságot olvasni, élvezni a napsugarakat és nézni a szegedieket, ahogy átvágnak a téren és eltűnnek a korzó házai között, arcukon az elégedett emberek boldogságával, mert szeretik ezeket az utcákat. Természetes nekik ez a szépség, mindennapos élmény, mégis azt gondolom, hogy „véletlenül” mindig erre vezet az útjuk. Szeretik naponta újra megcsodálni a házakat, ellenőrizni, hogy nem álom volt, amit tegnap láttak. És szeretem az estéket, amikor benépesül a legendás Virág cukrászda terasza, ahogy megtelik élettel a tér. Nekem még a fák sem hiányoznak annyira, bár tudom, hogy az őslakosok nagyon fájlalják, hogy csak cserépben látható élő növény a téren, hogy a fák ki-be tolhatók, annak függvényében, hogy mikor van rájuk szükség. Én megtudom bocsájtani, talán azért, mert nekem ajándék ez a hangulat, minden perc. Természetes itt minden és mindenki. A Szegediek nem azért járnak ide mert divat, szeretik ezt a teret. Talán már kopottnak is megszerették, és most nagyon büszkék rá.

Bejárata is van a Kárász utcának: a Széchényi tér felől érkezőket a két Köszöntő szobor  fogadja. A reneszánsz karneváli jelmezbe öltöztetett emberpár a korzó színes forgatagának hangulatát idézi. A Kárász utca és a Kaluzál tér házainak nagy része még az 1879-es árvíz előtt épült. A rettenetes pusztítást kevés épület élte túl, így a város újjáépítésénél ezek a házak szolgáltak mintául a belváros újjáépítésénél. Ma jellemzően az 1870-es években épült kora eklektikus stílusú, kétemeletes házak meghatározzák meg a belváros arculatát, azonban az egyemeletes klasszicista stílusú épületek a régebbiek (pl. Klauzál tér 7.).

A tér közepén Kossuth Lajos szólítja meg „Szeged népét, nemzetem büszkeségét, ahogy tette ezt 1848 őszén az egykori Bauernfeind-ház erkélyéről -amely ma már nem áll-, ma is látható viszont a alatti Kárász-ház (Klauzál tér 5. szám), ahol hatvanezres tömeg előtt mondta el utolsó hazai nyilvános beszédét 1849. július 11-én Kossuth. Az épület kőkonzolos erkélyének kovácsoltvas rácsa iparművészeti remekmű. Kossuth Lajos szobrát 1902-ben avatták fel, a vele szemben látható Milleniumi díszkutat pedig közel száz évvel később. A tér sarkán, az Új Zsótér-ház földszintjén található a híres Virág cukrászda. A „szegedi Gerbeaud” 1874 őszén nyította meg a kapuit, az 1922-től tulajdonos Virágh testvérek gyakran látták vendégül reggelire József Attilát. A cukrászda terasza szinte teljesen elfoglalja a tér innenső végét, népszerűségére jellemző, hogy vele szemben is cukrászda üzemel, a Kis Virág. Az 1920 körül épült Wagner-ház (Klauzál tér 7.) az  legrégebbi épülete a városnak. Különlegessége, hogy a mellette álló házzal olyan egységet alkot, hogy első látásra fel sem tűnik, hogy valójában két ház áll a tér ezen a pontján. A két egyemeletes épületes az egykori egységes egyemeletes házsor emléke. A tér úgynevezett könyöklő kövei a török kort idézik.

A Klauzál tér után kezdődik igazán a korzó. Az utca hangulatát a boltok határozzák meg, és bár nem tökéletes az összhang, de részben sikerült megzabolázni az üzletek dekorálási hajlamát, talán nem annyira színes az utca, amennyire zavaró szokott lenni. A cizellált kandeláberek, falikarok, órakeretek, a fából készült padok, mind az utca eredeti hangulatába illeszkednek.

Figyelmükbe ajánlom az Eisenstadler-ház (Kárász u. 5.) különösen szépséges csipkeszerű öntöttvas erkélyrácsát és a Kárász utca végén látható, már szecessziós stílusú Ungár-Mayer-palotát szép saroktornyát. Ennek az épületnek a földszintjén működött hajdanán a legendás Corso kávéház, ahol Juhász Gyula mellett az akkor egyetemi hallgató József Attila is gyakran megfordult.

A kávéház stukkós mennyezetének részletei ma is láthatóak a földszinti üzletekben. A korzót a Dugonics tér felé elhagyó sétálókat az Utcai zene című kedves szoborcsoport búcsúztatja.

Szeged belvárosának, a Kárász utca és a Klauzál tér műemléki védettségű utca-tér együttesének példaértékű felújítását 2004-ben Európa Nosta diplomával jutalmazták.

www.szegedvaros.hu