Esterházy Miklós fényűző kastélyt álmodott a tatai Öreg-tó mellé, a középkori vár helyére. A tervek elkészültek, de a monumentális vízi kastély sohasem épült meg. Ha elkészül, talán az akkor fénykorát élő Eszterháza (Fertőd) pompáját is elhomályosította volna. Esterházy Miklós halála után az örökösök egy szerényebb, az anyagi lehetőségeikhez mérten reális költségvetésű kastélyt emeltettek a vár mellett. Amit az építkezésénél megspóroltak, azt bőven visszaadták a zöldfelületek kialakításakor, hiszen valójában egy hatalmas angolparkot varázsoltak a városból, a Cseke-tó és az Öreg-tó körül kialakított parkegyüttessel.  A királyi és császári személyeket is vendégül látó épület finom eleganciája reményeink szerint nemsokára újra magával ragadja a Tatára látogatókat, ha elkészül a kastélyépület és környezete teljes helyreállítása.

Az Esterházy-kastéy

Ezerhétszázhuszonhét május elseje. Egy nap, amely bár nem rengette meg a világot, de jelentős változást hozott egy magyarországi település életében. Ezen a napon vásárolta meg ugyanis galánthai Esterházy József a tatai várbirtokot és annak minden tartozékát a Krapf családtól. A vásároláskor Tata már messze volt a Zsigmond és Mátyás király alatti fénykorától -amikor Bonfini a legszebb magyarországi várnak tartotta-, de a Dzselálzáde Musztafa által megénekelt paradicsomi állapotoktól is (Ő 1557-ben tulipán- és rózsaligetekkel körbeölelt, tengernyi vízzel körülvett földi paradicsomnak látta a várat). Tata egyaránt megszenvedte a török hódoltság alatti időket és a Rákóczi-szabadságharc viszontagságos évtizedeit: lakóinak nagy része meghalt vagy elmenekült, az otthonok lakhatatlanná váltak, a földterületek elmocsarasodtak, művelésre alkalmatlanok voltak. A körülményeket egyáltalán nem nevezhetjük ideálisak, nem is gondolta talán senki, hogy a település néhány évtized alatt olyan nagyszerű fejlődésen megy keresztül, melynek eredményeképpen hazánk egyik legszebb városa újjászületik.

Birtok kastély nélkül

Az Esterházy család tatai uralma több mint kétszáz évig tartott, azonban a legjelentősebb -a mai városképet is meghatározó- fejlesztéseket már a birtokba lépés utáni első évtizedekben végre hajtották. Egy tatai rezidencia megépítése nem tartozott a legfontosabb feladatok közé, ugyanis a birtok megvásárlása nem járt együtt a birtokos család Tatára költözésével. Bár több olyan látogatás időpontját is ismerjük, amikor Esterházy József és családja felkereste az uradalmi központot -bizony érdekes lenne tudni, hogy ezek alkalmával hol szálltak meg-, azonban több mint tíz év telt el a vásárlás után, mire Esterházy József szükségét érezte, hogy a tatai uradalom központjában rezidenciát építsen. Hogy Esterházy József sejtette-e a birtokban szunnyadó lehetőséget a vásárláskor, nem tudhatjuk, de az biztos, hogy az uradalom igazgatását a legmegfelelőbb emberre bízta. A birtokos távollétében a napi ügyeket teljes döntési jogkörrel intéző régens -vagy uradalmi kormányzó-, galánthai Balogh Ferenc szerepe elévülhetetlen a hatalmas kiterjedésű -3 mezővárosból, 33 falúból és 28 pusztából álló- uradalom gyors felemelkedésében.

Egy szinte lakhatatlan területből, néhány évtized leforgása alatt hazánk egyik legszebb települését létrehozni csak kiemelkedő képességű emberek segítségével volt lehetséges. Szerencsés volt az a csillagzat, amelyik összehozta ezeket a nagyszerű embereket Tatán: Mikoviny Sámuel mérnököt, Böhm Ferenc uradalmi mérnököt, Schweiger Antal szobrászt és Fellner Jakabot, aki Tatáról indulva lett egyszerű pallérból a hazai késő barokk építészet egyik legjelentősebb képviselője. Mindannyian hozzátették a maguk tehetségét Tata újjászületéséhez, de a legnagyobb szükség egy olyan nagyszerű vezetőre volt, mint galánthai Balogh Ferenc, aki a gazdasági feladatok megoldásán túl, jó érzékkel támogatta az arra érdemes művészeti és kulturális célokat is.
A sok megoldásra váró feladat közül elsőként is az elmocsarasodott területek lecsapolását -művelésre alkalmassá tételét- és a különböző források és folyóvizek elvezetését és szabályozását kellett végrehajtani. Ezt a feladatot, korának Európa hírű mérnökére, Mikoviny Sámuelre bízták. Tervei alapján szabályozott mederbe terelték a vadvizeket, hatalmas területek szabadítva fel a mezőgazdasági műveléshez és egyúttal megteremtve a lehetőséget a vizeket munkára fogásárára.

Szintén az ő tervei alapján alakult ki a város két máig meghatározó pontjának, az Öreg-tónak (Nagy-tónak) és a Cseke-tónak a mai formája (a két tó körüli kialakult települések egészen 1938-ig, Tata és Tóváros néven külön egységeket alkottak). A földek megművelésére illetve az uradalomban felmerülő munkák elvégzéséhez új lakosok betelepítésére volt szükség. Esterházy hívószavára német és morva területről érkeztek telepesek Tatára. A mindennapi élet elképzelhetetlen lett volna megfelelő hitélet nélkül, ezért Esterházy József kapucinus szerzeteseket hívott Tatára, akik számára templom és rendház megépítéséről határozott. Az épületek alapkőletételére, 1743 május 5.-én került sor. A munkák elvégzésével Kuttner József építőmestert bízták meg, aki 1746-ban maga helyett, az akkor 23 éves Fellner Jakabot küldi a munkák elvégzésének irányítására. Fellner képességeire ennél a munkánál figyelt fel Balogh Ferenc, aki később több alkalommal is munkaadói figyelmébe ajánlotta a tehetséges pallért, amikor szóba került egy új épület megépítése az uradalomban. (Esterházy József, aki országbíróvá történő kinevezésétől, 1741-től az egyik legmagasabb közjogi méltóságot töltötte be, uradalmának számos településén emeltetett templomot és szintén ő ajándékozta a kamalduli szerzeteseknek a majki uradalmat és a Pilgram által tervezett remeteség építését is támogatta.) 

A tatai uradalom volt Esterházy József legnagyobb birtoka, így gazdasági megerősödése jogosan vetette fel azt az igényt, hogy a birtokközpontban a család rangjához méltó rezidenciát emeljen. Nyilvánvaló, hogy Esterházy József már hosszabb időszakokat kívánt az „Öreg-tó partján” tölteni, amihez szüksége volt a rangjához méltó épületre, amelyik akkor is „képviseli” a személyét, amikor nincs a városban. Esterházy József a vár helyén megépítendő kastély terveinek elkészítésével Franz Anton Pilgramot és Mikoviny Sámuelt bízta meg (Pilgram tervezhette az épületet, míg Mikoviny a falrendszert, az azt körülvevő csatornákat illetve az azon átvezető hidakat). Az elkészült tervek azonban nem nyerték el a megrendelő tetszését, ezért 1474-ben Anton Erhard Martinellitől is terveket kért a kastélyra. Az idős Martinelli azonban hamarosan meghal, rá egy évre pedig Esterházy József is elhunyt, így az építkezés megkezdése egy időre háttérbe szorult.

Örököse, ifjú Esterházy József apja akaratának megfelelően megkezdte az új tatai plébániatemplom építésé (1751-ben), mellette azonban inkább a cseklészi kastély épületének és parkjának átépítésével volt elfoglalva. (A plébániatemplom eredeti terveit Pilgram készítette, ezt módosította Fellner. Építését Grosmann József fejezte be, 1784-ban.) Fontos információval szolgál számunkra egy térkép, amelyik ebben az időszakban, egészen pontosan 1751-ben készült. Korábban a kutatók úgy tartották, hogy a mai Kiskastély helyén álló, annak magját jelentő épület volt az uradalmi kormányzó, azaz Balogh Ferenc háza. Ezen a térképen azonban pontosan beazonosítható, hiszen felírat jelzi, hogy a régens háza a mai Nagykastély helyén áll, sőt a mai épület egyes részei -például a saroktornyos lezárás- azonosíthatóak is a rajzon (a Kiskastély helye üres ezen a térképen, azaz ekkora már elbontották a korábban itt álló épületet.). Hosszú évek telnek el , mire újra szóba került a kastély megépítése (igaz, időközben Fellner új hidat épít a várárok fölé, mely azt mutatja, hogy tervbe vették a vár átépítését). 1762-ben a francia származású, de Bécsben élő építész, Isidor Ganneval (Isidore Canevale) járt Tatán, hogy a kastély terveinek elkészítéséhez információkat gyűjtsön.

A meghívást és a  felkérést a munkára feltehetőleg már az új birtokostól, Esterházy Miklóstól kaphatta, bár erre nézve nincsenek pontos információink. (Esterházy József 1762 januárjában hunyt el. Birtokait fivérének gyermekei kapták meg, akik maguk között az alábbiak szerint osztották fel a területeket: Ferenc kapta a cseklészi és a semptei, Károly -váci, majd egri püspök- a pápa-ugodi és a devecseri uradalmakat, míg a tatai és gesztesi birtokot Miklós kapta meg.) Esterházy Mikós -testvéreivel ellentétben- olyan birtokhoz jutott hozzá, amelyik nem rendelkezett megfelelő főúri rezidenciával. Miután Esterházy Miklós diplomataként ideje nagyobb részét külföldön töltötte -követi megbízásokban- illetve rendelkezésére állt az Esterházyak bécsi palotája is, talán nem is érezte hiányát annak, hogy saját rezidenciával rendelkezzen, ám amikor 1762-ben a magyar testőrség kapitányává nevezték ki, elhatározta, hogy új birtokának központjában fényes kastélyt emeltet a vár helyén.

Elképzelésében egy olyan kastélyépület jelenhetett meg, amelyik méltó párja lehet az általa megismert főúri rezidenciáknak, kiváltképp a család hercegi ágának pompás épületeivel. Ganneval tervei nem maradtak fenn – ha egyáltalán készített terveket-, de az ebből a korból származó, klasszicista szellemű tervei nem arattak sikert a főúri körökben, így elképzelhető, hogy vázlattervei Esterházy Miklóst sem győzték meg. Esterházy, ennek ellenére, tatai látogatásakor utasítást adott a vár területének megtisztítására és megbízta Fellnert -vélhetőleg Balogh Ferenc közbenjárására- vázlattervek készítésére. Fellner olyan nagy igyekezettel látott hozzá a megbízás elvégzéséhez, hogy az új esztendő elején már be is mutathatta megbízójának a kastély terveit. Fellner munkája olyan feltűnést keltett Bécs úri köreiben, hogy egy lengyel herceg azonnal megbízná kastélyának felépítésével. A terveket látva írta Eszterházy Károly -aki szintén szívesen foglalkoztatta volna Fellnert-, hogy „vétek volna el nem végezni”.

Az eredeti kastélyterv (forrás: Révhelyi-hagyaték, Kuny Domonkos Múzeum)

Fellner három tervváltozatot is készített a vízi kastélyhoz (vagy vízi várhoz). Az első változaton egy kéttraktusos, Fellnernek a móri Lamberg-kastélyára hasonlító épület látható, körülötte a vár bástyás erődítésrendszerének változatlan formájával. Az épület legnagyszerűbb része az előcsarnokkal egybeforrt lépcsőtér lett volna, szinte azt az érzést keltve, hogy önmagában ezért a nagyszerű részért kell megépülnie az egész kastélynak. A második tervváltozat épülete is a móri kastélyra emlékeztet, annál azonban hosszabb udvari szárnyakkal, melyek így jobban kiemelték a cour d'honnuer jelleget. Az épület középső tengelyének lépcsőzetes belső kialakítása itt is monumentális lett volna. A harmadik változat alaprajza teljesen megegyezik a másodikéval, azonban ennél a tervváltozatnál egy teljesen zárt belső díszudvart alakított ki Fellner, aki ezt a változatot dolgozta ki a legteljesebben. Ezen már látható a rokokó hangulatában -hímzéses parterekkel- kialakított kastélypark is. Az egyöntetű elismerések ellenére Fellner és később Balogh is dolgavégezetlenül utazott haza Bécsből, mert Esterházy Miklós betegsége hátráltatta a munkálatok elkezdését. Bár 1764-ben megkezdték az építkezéshez szükséges alapanyagok -téglák, cserepek, terméskövek- Tatára szállítását, az építkezést végül meghiúsította Esterházy Miklós hamarosan bekövetkezett halála.

A kastélyépítés kora

Esterházy Miklós birtokát két fia örökölte: Jánosé lett a csákvári, Ferencé pedig a tatai uradalom. Ferenc mindössze 19 éves volt ekkor, a birtokba történő beiktatására így csak 1769-ben került sor. A nagy ünnepség -hiszen a fiuk ekkor kapták meg az uralkodótól a nagykorúsági kinevezésüket is- utáni ebéd helyszíne már a kastély volt, így körülhatárolható, hogy a kastélynak 1765 és 1769 között kellett felépülnie. A régensház átalakítását feltehetőleg Balogh Ferenc halála után kezdték meg (a régens 1765 elején hunyt el), és az Esterházy-levéltár adatai szerint az építkezés legjelentősebb része az 1768-as esztendőben zajlott le. Fellner egy késő barokk (copf) stílusú, nyújtott téglalap alaprajzú, oldalszárnyak nélküli, egyemeletes, tetőteraszos kastélyt tervezett. A barokk építészetben nélkülözhetetlennek számító középrizalit és oldalszárnyak elmaradása nemcsak a késő barokk stílus hozadéka lehet, de feltehetőleg utal a kastély építésére szánt szerényebb összegre.

A korábban itt álló régensház alaprajzához alkalmazkodva, Fellner az épület másik végét is saroktoronnyal zárta le. A belső udvar felé nyíló főbejárathoz a barokk kor szokásaihoz képest egyszerűnek számító előtér és lépcsőház csatlakozik. (Az épület belső és külső kialakítás több helyen is eltér a kor szokásaitól. Ennek a korábbi épület alaprajzához történő alkalmazkodás lehet az oka.) Bár a kastély déli és az északi fele nem teljesen azonos kialakítású, de lényegében mindenhol négyes teremsorokból áll, melyek belső sarkain helyezték el a kályhákat, közös fűtőfolyosóval. Az északi oldal tornya alatt volt a kastélykápolna. Az 1770-as évek végén zajlott le az építkezés második szakasza, mely után az épületen jelentős változtatást már nem végeztek, így jóformán ma is eredeti formájában láthatjuk a kastélyt. Feljegyzések szerint ekkor fejezték be az emeletre vezető lépcsők kialakítását és feltehetőleg ekkor készült el az emelet egy része vagy teljes egésze. A Kiskastély teljes kiépítésére többszöri bővítéssekkel került sor. Ezek során egyrészt kéttraktusossá alakították át az épületet, másrészt pedig fokozatos bővítésekkel zárt udvart alakítottak ki a kastély főbejárata előtt. A Kiskastély munkálatainak első szakaszát minden bizonnyal már nem Fellner Jakab irányította -aki 1780 decemberében hunyt el-, hanem utódja, Grossmann József.

Az uralkodói látogatások kora

Mint már írtam, a kastély épületén az azt követő évszázadokban jelentős változtatást nem hajtottak végre. A 18. század éveit leginkább a királyi és császári látogatások tették különlegessé, a kastély felújításai is ezekhez az alkalmakhoz kötődnek. Történelmi jelentőségével emelkedik ki a látogatások közül az 1809 évi, amikor a Napóleon elől menekülő I. Ferenc császár és felesége töltött hosszabb időt a tatai kastélyban, sőt,  I. Ferenc a kastély északkeleti tornyában írta alá a háborúkat lezáró úgynevezett schönbrunni békét (vagy más néven bécsi békét). A történelmi esemény emlékére békekabinetnek is nevezett helység akkori berendezését sokáig őrizték változatlan formában (pamlaggal, asztalkával, tollal). 1811-től Esterházy Miklós lett a tatai uradalom birtokosa. Ő volt a csákvári uradalom birtokosa is -otthona az ottani kastélyban volt-, amikor azonban a csákvári kastélyt földrengés tette lakhatatlanná, átköltözött Tatára. A művészeteket kedvelő gróf idejében ragasztották a rezidenciára a „Magyar Weimar” nevet, a Tatán megforduló művészek jelentős számára utalva.

1857-ben a Kiskastély átépítésére került sor -ekkor alakulhatott ki az épület ma is látható, végleges formája és szintén ekkor kerülhettek beépítésre a különleges, angol mintájú tolóablakok is. A Kiskastély minden bizonnyal vendégházként funkcionált -erre utal a kialakítása-, hiszen az őszi időszakban, a vadászidényben, sok szobára volt szükség a vendégek elhelyezéséhez.

A kastélyépületet a század második felében előbb renoválták -1874-ben-, majd egy nagyobb átépítésre is sor került 1897-ben (az egyik átépítés dátuma a déli kapu belső, a másik a külső oldalán lett megörökítve). Ezek a munkálatok egyértelműen a királyi látogatásokhoz köthetőek, hiszen Ferenc József 1874-ben és 1897-ben is járt Tatán, és mindkét alkalommal a kastélyban lakott. 1897-ben ráadásul egyszerre két uralkodó lakott az Esterházy-kastélyban, ugyanis Ferenc József mellett  II. Vilmos német császár is Tata vendége volt egy hadgyakorlat alkalmából. Ekkor készülhetett el a kastély csatornázása és talán akkor váltották fel a kályhás fűtést a légfűtéses megoldással. Változott a termek belső díszítése is: sor kerülhetett a stukkódíszítések felújítására valamint a falak tapétázására. Egykori fényképek alapján tudható, hogy a kastély emeletének jobb szárnyát lakta a császár, bal szárnyát pedig Ferenc József. Az előszobából, háló és dolgozószobából illetve szalonból álló lakosztályokhoz a császár számára egy fürdőszoba is tartozott, míg a királyéhoz csak egy wc. A aranyozott stukkóiról aranyteremnek is hívott emeleti díszterem -amely Ferenc József szalonjaként szolgált- falain az Esterházy-ősöket ábrázoló festmények lógtak. Az ajtók feletti szupraportokban lévő látképek -a fertődi és a tatai kastély képével- ma is láthatóak (a többi szoba falát csíkos tapéta borította).

Inkább színház, mint kastélytörténeti érdekességnek számít, hogy Tatán épült fel az ország utolsó főúri színháza. Esterházy Miklós József (Niki gróf) korának leghíresebb színházépítő építészpárosát, a bécsi Fellner és Helmer urakat bízta meg az 1880-as évek végén a kastélyépület és a tó közötti területen álló épületet -volt sörfőzde, cukorgyár és magtár- színházzá alakításával. A szakmája sztárjának számító páros -csak Magyarországon 12 színházat építettek a terveik alapján- páratlan szakmai gyakorlatukkal hibátlanul oldották meg a kötött feladatot és pompás színházépületté varázsolták az ipari épületet. A színház közel 250 főt befogadó, neobarokk belső terének gazdagságát Gustav Klimt festményéről ismerjük. Az épületet aránylag rövid idő elteltével, már 1913-14 folyamán lebontották, ugyanis „Niki” gróf 1897-ben bekövetkezett halálával a színház fénykora is elmúlt. (Hivatalos indoklás szerint az épületet rossz állapota miatt kellett elbontani, de a legenda úgy tartja, hogy inkább a grófné féltette a fiát a színház „veszélyeitől”, azaz a színésznők szerelmétől illetve a fenntartás magas költségeitől). A színházépület elbontása után nyílt első alkalommal szabad rálátás a kastélyépületből a tó vízére. Ugyanebből az időszakból -1893-ból- ismert Leo von Abbema terve egy új tatai kastélyról, melyet szintén a vár területén -annak maradványainak felhasználásával- építettek volna meg. A vár historizáló átépítésére csak azután került sor, amikor ennek az épületnek a felépítését végleg elvetették (később a várban helyezték el tatai uradalom levéltárát, képtárát, a könyvtárát és a család páncél és fegyvergyűjteményét). A színház lebontása után -1915-ben- vezették be a kastélyba a villanyvilágítást és a vízvezetéket, és ekkor került sor a fürdőszobák, valamint a padlástérben lévő a személyzeti szobák kialakítására.

A magyar Salzburg

A birtokot gyermekként megöröklő, de csak 24 éves korától irányító Esterházy (VI.) Ferenc szenvedélye a vadászat és a zene volt. Vadászatra kiválóan alkalmas volt a város környéke, a zenei programokról pedig saját maga gondoskodott. Kezdeményezése napjainkra is példa értékű lehet, mint az igényes és fizetőképes turizmus Tatára vonzásának tárgya. (A magyar Salzburgként tekintettek ekkoriban Tatára.)
Támogatásával 1933 és 1936 között operaelőadásokat tartották az angolpark szabadtéri színpadán és a vár előtti téren, díszletként használva a két helyszín környezetét (a vár előtt például Beethoven Fidelióját adták elő, az Angol-kertben pedig többek között a Bajazzókat, a Csongor és Tündét és Delibes balettjét, a Sylvia-t).  
A kastély utolsó főúri lakója Esterházy (V) Miklós és családja volt. Az ő idejükben készült egy részletes leltár -és gazdag fénykép anyag is-, melynek köszönhetően pontosan ismerhetjük a kastély akkor berendezését illetve az egyes helységek rendeltetését. A kastélyépület földszintjén voltak a közösségi terek a kisebédlő, a három szalon (a bécsi, az udvari nagyszalon és egy harmadik helység) valamint a kápolna. A grófi és a grófnői lakosztályok az épület déli felében lettek kialakítva. Alul a grófi lakosztály -a tó felőli részen az írószoba, hálószoba, gardróbszoba, míg az öltözőszoba és az ebből nyíló fürdőszoba az udvari oldalon-, ahonnan egy közvetlen belső lépcsőn lehetett megközelíteni az emeleti részen lévő grófnéi lakosztályt (kis szalonnal, hálószobával, írószobával). A grófnő lakosztályához tartozott a márvány fürdőszoba, fiának udvar felé néző szobájához pedig a kézzel festett holland csempés fürdőszoba. Az emeleti rész északi felében vannak a kastély legimpozánsabb terei: a császár szoba, a kettős szalon -a nagyszalon és a nagyebédlő- valamint ez eredeti bútorzatával megmaradt könyvtár.

A kiskastély épülete

A műemléki együttes egyik legrégebbi része a Kiskastély mögötti park szélén álló kocsiszín, melynek terveit valószínűleg szintén Fellner készítette és valaha jóval nagyobb volt a mai méreténél. A kastély körüli, fokozatos bővítésekkel kialakított parkból a Kiskastély mögötti rész a legszebb (itt alakítottak ki díszkertet a legkorábban). A Kiskastély főbejárata nem a kastélyudvarra, hanem erre a parkra nyílik. A főbejárat, ahonnan kétkarú lépcső vezet a kertbe,  tengelyében volt a barokk szökőkút, melynek sellőt ábrázoló szobrát Schweiger Antal faraghatta, 1800 körül. A parknak ehhez a részéhez több műépítmény is tartozott, például egy nagyobb grotta és egy kisebb, úgynevezett Lourdes-i grotta. 
Az Esterházy család a front közeledtével hagyta el a tatai kastély és annak ellenére, hogy a családfő 1945-ben visszatért Magyarországra és csak 1948 őszén hagyta el újra, a kastély értékes berendezésének és a várban őrzött levéltáruk dokumentumainak sajnálatos elkallódását nem tudta megakadályozni.

A háború után a Lipótmezei Elme és Ideggyógyintézet betegeit helyezték el a kastélyban. A betegek kiköltözése után, 1992-ben került a kastélyépület a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésébe, ahonnan a vagyonkezelést a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (akkor nevén Műemlékek Állami Gondnoksága) vette át 2001-ben.       

A cikk megjelent a Szép Magyarország magazin 2007/3-as lapszámában

A lapszám megrendelhető itt

Internetre feltéve: 2010. június