A templom impozáns főhomlokzatát valójában a "kényszer szülte", ugyanis a Nagytemplom építésekor alkalmazkodtak a régi templom elhelyezkedéséhez, annak főbejárata azonban merőlegesen állt a mai Piac utcára, mivel annak építésekor még más volt a város szerkezete. Az új templom főhomlokzatának és bejáratának azonban már a Piac utca felé kellett néznie, így a régi templom hosszú oldalfalán ezúttal egy széles főhomlokzat emelkedett ki. A templom végleges formája csak hosszú vajúdás és számtalan terv elkészítése után alakult ki, ezért ha Péchy Mihály előre látta volna a kivitelezés nehézségeit, biztos, hogy nem vállalja el tervezését. Péchy eredeti tervei egy impozáns, kupolával ellátott templomot mutattak, és bár a folyamatos alkalmazkodás során ettől jelentősen eltértek, csodálatos módom még így is olyan épület született, amely jelentős alkotása a magyar klasszicista építészetnek.

A középkori templom

Debrecennek ezen a pontján a középkortól kezdve mindig egyházi épület állt. És a város központjában álló templom -akárcsak a Debrecen címerében látható főnix madár- többször éledt újjá poraiból. Tűzvész pusztította el ugyanis a középkori templomot és a helyén felépített András-templomot is. Bár mindkét újjáépítés alkalmával megváltoztatták a templom felépítését, alapjaiban megőrizték a hajdani Szent András-templom formáját is. Elsőként talán egy egészen kicsi, egyenes szentélyzáródású -keletelése alapján talán a Szent Keresztnek szentelt- templom állt itt. A középkori Szent András-templomot 1297 és 1311 között emelték, akkor, amikor elkezdődött Debrecen várossá fejlődése és a lakosság létszámának növekedése egy nagyobb befogadó képességű templomot igényelt. Ekkor kilenc kis falu állt ezen a területen -ezek közül hívták Debrecennek az egyiket- és közülük négy a mai belváros területén feküdt. A fokozatosan összenövő települések -az összeérő utcák révén- alakították ki a központi piacteret, a mai Kálvin tér helyén és a Piac utca elején. Itt épült fel a Debreceni család András nevet viselő tagja által alapított, Szent András titulusát viselő gótikus templom. A 17 méter széles és körülbelül 50 méter hosszú főhajóval rendelkező templom négy főoltárával a Tiszántúl legnagyobb egyháza lehetett. Pontos alakjáról igen keveset tudunk, de a fennmaradt alapokból egy háromhajós bazilikát kell elképzelnünk, melynek 12 faragott kőoszlop tartotta a boltozatát. Szentélye a nyolcszög három oldalával zárult. Talán a csengeri református templom őrzi ennek a templomnak a formáját, amely egyes feltételezések szerint a Szent András-templom mintájára épült.

Az első templomot - akárcsak a másodikat - tűzvész pusztította el. 1564 szeptemberében rövid idő alatt két tűzvész lobbant fel Debrecenben. Az első szeptember 4-én tört ki és a város délnyugati részét rombolta le. A két nappal későbbi, második tűzvész alkalmával semmisült meg a Szent András-templom. A monumentális méretű épületből mindösszesen egy Agnus Deit (Isten bárányát) ábrázoló zárókő maradt fenn napjainkig. (A zászlót vivő bárány a 15. századtól a város címerében is szerepel.) Több mint hatvan év telt el, mire a város annyira megerősödött, hogy vállalhatta a romokban álló templom újjáépítését. A munkák megkezdését Bethlen Gábor támogatása tette lehetővé. Az 1626-ben elkezdett munkák során építőanyag és mesterek hiányában a boltozatokat nem építették vissza, hanem lapos gerendamennyezettel cserélték fel, amelyre az eredeti tervek szerint színes virágfestés került volna, de ez a terv sajnos nem valósult meg. Az új templom viszonylag gyorsan elkészült, így már 1628. november 28-én sor kerülhetett a felszentelésére. A templom megőrizte az András nevet, azonban a reformátusok elhagyták előle a "szent" jelzőt. Bethlen Gábor halála után I. Rákóczi György öntetett harangot a templom részére. Elhelyezéséhez külön tornyot építtetett 1640 és 42 között. A vakolatlan téglából épült "verestorony" három emelet magas volt és egyszerre szolgált a harang otthonaként és őrtoronyként. Szintén Rákóczi György készítette a torony óraművét és a csúcsán álló aranyos gombot. A tornyot és az András-templomot a  Debrecen egyharmadát -köztük a Kollégium épületét- elhamvasztó tűzvész pusztította el.   

A Református Nagytemplom

Péchy Mihály első terveiben egy igazán impozáns, monumentális templomot tervezett, amely "néki becsületére, a városnak pedig dicsőségére és örömére lett volna".  A körülmények azonban -elsősorban a szükségesnél kevesebb pénz, a szakmai hiányosságok és a döntéshozók idegenkedése a szokatlan forma miatt - nem tették lehetővé a kör alaprajzú templom felépítését.

Az 1802. június 11-i tűzvész olyan mértékben rongálta meg az András-templomot, hogy nem lehetett helyreállítani. A tűzvész azonban nem csak a templomot, hanem a Kollégium épületét is megrongálta, így a város és az egyház vezetőinek dönteniük kellett, hogy melyik épületet állítsák elsőként helyre. Debrecen városa nem először helyezte a tudást az első helyre, így ez alkalommal is a Kollégium épületének a helyreállítása élvezett elsőséget. Péchy Mihályt - a kollégium egykori diákját - bízták meg az új tervek elkészítésével. Péchy válójában már a tűzvész előtt készített terveket egy új kollégiumi épületre, mivel már akkor tervezték a régi, az évtizedek folyamán elavult épület újjáépítését. Bár a kollégium építése sem volt problémamentes a megbízók és a tervező között, de ekkor még senki sem sejthette, hogy milyen sok nehézség fogja hátráltatni a Nagytemplom építését. A templom tervezésével szintén Péchy Mihályt bízták meg, aki több tervet is készített, és ezek bizony teljes más, a ma láthatónál sokkal impozánsabb épületet mutatnak A régi templom helyén, de annak alapfalai felhasználása nélküli épületben gondolkozó Péchy kör alakú teret képzelt el, melynek a középpontjában álló szónokot mindenki látja, és ő is lát mindenkit. A panoptikon elvű körtemplom impozáns kupolával rendelkezett volna. A hagyományos formától eltérő terv azonban elbizonytalanította a megrendelőket, akik idegenkedtek a szokatlan formájú kerek templomtól. Bár Péchy többszöri levélváltással próbálta meggyőzni terve helyességéről a megrendelőket, azok végül elvetették az új formát és 1804. márciusában határozatot hoztak arról, hogy a templom "szokott formájú, szegletes legyen". Ekkor több építésztől is kértek új terveket, azonban azokat Péchynek küldték felülvizsgálatra, aki végül beletörődve a döntésbe, szintén elkészítette egy szegletes templom tervét. Mire 1805-ben hozzákezdtek az építkezéshez, már számtalan tervvel rendelkeztek a megrendelők, mégsem volt végleges tervük sem Péchytől, sem mástól. Történt ugyanis, hogy a régi falak bontásánál, azok alapjait olyan jó állapotban találták, hogy úgy döntöttek, azokat meghagyva, hozzájuk alkalmazkodva emelik az új épületet. Időközben Péchy elkészítette a módosított tervrajzokat, azonban építés közben azon is változtattak, igaz többségükről később kiderült, hogy rossz döntés volt és vissza kellett bontaniuk (ilyennek volt például a főhajó két végébe tervezett kar külső feljáró lépcsői). Addigra már Péchy türelme is elfogyott, de azért még elkészítette a végleges tervét 1807 tavaszán, azonban, amikor tudomására jutott, hogy a templom kupoláját nem építik meg, nem törődött többé az építkezéssel.

Péchy Mihály tervei egy nagyszabású, monumentális templomot mutattak, azonban a várható költségek és a kivitelezés nehézségei megijesztették az egyház vezetőit. Felbontották az addigi építés vezető szerződését és Rábl Károly gyöngyösi építőmestert bízták meg a munkák befejezésével. Megmaradt a templom homlokzatának a főutcára merőleges elhelyezése, a centrális alaprajz, a homlokzat oszloprendje, azaz  Péchy terveinek alapgondolata, de a végleges kialakítások már Rábl elképzeléseit viselik magukon. Keskenyebbek lettek a tornyok és közelebb is kerültek egymáshoz. A falak 1809-re, a főhajó centrális részének boltozata pedig 1814-re, a nyugati torony 1814-re, a keleti 1921-re készült el. Lassan haladt a belső berendezések kialakítása is. Az első istentisztelet végül 1819. november 24-én tarthatták meg az új templomban. A két torony elkészülte után egy mellvédfal kialakításával pótolták a kupola hiányát. Ezzel a kiegészítéssel nyerte el a templom a mai formáját. A pénzhiány, a hozzá nem értés és a kivitelezés nehézségei fölött érzett aggodalmaskodás miatt ugyan sok mindenben megváltoztatták Péchy eredeti, igazán nagyvonalú tervét, a Református Nagytemplom azonban így is a magyar klasszicizmus jelentős alkotása, mára Debrecen egyik legfontosabb műemléke.

A templom belseje és berendezése, a kálvinista szellemnek megfelelően, egyszerű. A fehérre meszelt falak, az egyszerű, faragott padok mellett egyedül az aranyozott szószék és az úrasztalát körülvevő bábos korlát díszítése gazdag.

Kiemelkedő történelmi esemény színhelye volt a templom 1849. április 14-én, amikor Kossuth Lajos falai között olvasta fel a Függetlenségi Nyilatkozatot. 1849-ben a Pestről menekülő kormány Debrecenbe tette át a székhelyét. Az országgyűlés képviselőháza a Kollégium oratóriumában tartotta az üléseit. Április 14-én azonban olyan nagy számban gyűltek össze az emberek, hogy meghallgassák a határozatokat, hogy nem fértek volna el az oratóriumban, így úgy határoztak, hogy a közeli Nagytemplomba mennek át a határozat ünnepélyes kihirdetésére. Az egykori szemtanúk beszámolója alapján, Kossuth "beszédét nyugodt, csendes hangon kezdte, de minél inkább belemerült az okok fejtegetésébe... annál inkább felmelegedék, hangja zengőbbé, s varázsteljesebbé vált és elragadva hallgatóival együtt önmagát, szónoklata olyan hatást idézett elő, melyhez hasonlót soha templom falai között nem látott halandó..."

A Függetlenségi nyilatkozat százéves évfordulóján, 1949. április 14-én a magyar országgyűlés újra a Nagytemplomban tartotta ülését. Kossuth Lajos karosszékét és néhány más relikviát ma is a templomban őriznek a nagyszerű nap emlékére.              

Debrecent, a kálvinista Rómát, a civisvárost, Napba öltözött városként is szokták említeni. Ennek a civis naprendszernek a középpontjában - szívében - álló Nagytemplom a napot jelképező sárga színeivel is utal kisugárzására, éltető energiájára (a vele szemben álló a Református Kistemplomot, a Csonkatemplom) pedig a holdat szimbolizálja ebben a rendszerben a fehér színeivel.

Felhasznált irodalom:
Debrecen (Balogh István, 1958)

Kapcsolódó startlapok:
Történelem.lap.hu | Helytörténet.lap.hu