Beszélgetés gróf Károlyi Lászlóval

Károlyi, Nádasdy, Esterházy, Batthyány - néhány név a magyar főúri családok sorából. Családok, melyek egyik napról a másikra veszítették el hazájukat és vagyonuk nagy részét. Új sorozatunkban ezeknek a családoknak keressük fel a leszármazottait, olyan személyeket, akiknek még személyes élményeik vannak arról a korról, amikor még főúri családok lakták hazánk kastélyait. Közös bennük, hogy az elmúlt években hazatértek és megpróbálják újrakötni a megszakadt szálakat. Ahol lehetőséget kaptak rá, ott visszaköltöztek az egykori kastélyukba, még ha csak bérlőként is (és nem is az egész épületbe, csak annak egy részébe). Koruknál fogva egyre kevesebben vannak, érdemes tehát odafigyelnünk a szavaikra, mert egy olyan korról mesélnek, amelyről legtöbbünknek nincs igazán fogalma, az elmúlt évtizedekben megismert véleményekben pedig több a tévedés, mint a valós adat.

Nagykárolyi Károlyi Lászlót a fóti Károlyi-kastélyban lévő otthonában fogadta a Szép Magyarország magazin munkatársait. A szépen berendezett termek bemutatása után - amelyek a Károlyi-család életének emlékeit őrzik - csodálattal hallgattuk a régi történeteket, de a beszélgetés nagyobb részében a jövőbeni terveiről beszélt Károlyi László, aki még ma is naponta egy órát lovagol, ha a programja lehetővé teszi.

Kedves gróf úr! Ön gyermekkorának legnagyobb részét a család fóti és füzérradványi kastélyában töltötte el.  Reménykedett még abban, hogy egyszer visszatérhet a fóti otthonába?

Károlyi László: Az ember mindig bízik, bár válóban sokáig egyáltalán nem láttunk reményt a visszaköltözésre. Számomra, a személyes emlékek okán, különösen szép ajándéka a sorsnak, hogy visszatérhettem Fótra. Itt kell elmondanom, hogy a családi hagyomány alapján én a füzérradványi kastélyt örököltem volna, de mivel abban az épületben már 1938-tól kastélyszállodát működtettünk, az otthonom a Füzérradványhoz közeli László-tanya lett volna. A legjobban ma is az bánt, hogy amikor néhány éve eladásra került, nem adtak lehetőséget számomra a László-tanya visszavásárlására.

Mikor nyílt első alkalommal lehetősége arra, hogy valamelyik Károlyi-kastély újjászületésén gondolkodjon?

Károlyi László: Valójában ez első megkeresés, bármilyen meglepő, még a rendszerváltás előtt, a nyolcvanas években történt, és nem is a fóti, hanem a füzérradványi kastéllyal kapcsolatban érkezett hozzám. Azóta sem álltunk olyan közel a megvalósításhoz, mint akkor. Már mindent előkészítettünk, a beruházás megvalósításához szükséges tőke is a rendelkezésünkre állt, de az időközben lezajlott rendszerváltás meghiúsította a szerződés megkötését. A terveink szerint akkor a füzérradványi kastélyban újra első osztályú szállodát rendeztünk volna be és biztos vagyok benne, hogy sikeres lett volna a beruházás. A következő megkeresés már a rendszerváltás után érkezett. Ekkor a Fóti Gyermekvárostól fordultak hozzánk azzal a kéréssel, hogy felveheti-e Károlyi István nevét az intézmény. Ehhez mi természetesen hozzájárultunk. Az ekkor kialakult jó kapcsolatnak lett a folytatása, hogy lehetőségünk nyílt a fóti visszaköltözésre. Egyetlen kikötésünk volt csak: mindenképpen a kastélyépületben kívántunk élni. Amikor a gyermekek kiköltözése után - 1995-ben - erre lehetőség adódott, mi éltünk a kedves meghívással. Azóta lakunk itt a kastélyban, természetesen bérlőként.

Vannak további tervei a fóti vagy a füzérradványi kastéllyal kapcsolatban?

Károlyi László: Igen, mindkét kastély helyreállításában szívesen részt vennénk, ha erre lehetőségünk adódna. Mi semmit sem kérünk vissza azokból az értékekből, melyeket elvettek tőlünk, de arra szeretnénk lehetőséget kapni, hogy segíthessünk, hiszen azt látjuk, hogy ezeknek az épületeknek a teljes helyreállítására az államnak nincs pénze, de talán nem is lehet teljesnek tekinteni egy helyreállítást, azoknak a jelenléte - tárgyai jelenléte - nélkül, akik egykor lakták az épületet. Számomra nagyon fontos mindkét épületek sorsa, hiszen ezeknek a kastélyoknak a története része a családunk történetének. Szerencsére számos olyan tárgyat őrzünk, amelyek régen is a családunk birtokában voltak - éppen ezekben az épületekben használták egykor - ezekből szeretnénk legalább egy-egy termet berendezni Fóton, Füzérradványban és a család ősi fészkében,  az Erdélyben lévő nagykárolyi Károlyi-kastélyban is.

Mesélne olvasóinknak a gyermekkoráról?

Károlyi László: Hatalmas birtokok voltak a családunk kezében, de gyermek éveim legnagyobb részét Fóton és Füzérradványban töltöttem. Nagyon szép gyerekkorom volt, de ezt nem pénzben vagy gazdagságban mérték. Senkit nem akarok meggyőzni arról, hogy ez volt a legjobb kor, de azt szeretném, ha az emberek megismernék a Károlyi család életét és tetteit. Mint a legtöbb főúri család, a Károlyiak sem csak a meggazdagodást látták a vagyonukban, hanem kötelezettséget is, hogy támogassák a jó ügyeket, segítsék a rászorulókat. A mi családunk például nagyon sokat áldozott karitatív célokra, mégpedig olyan formában, hogy nem csak felépítettek például egy kórházat, de annak a fenntartását is biztosították évről évre. De említhetem a fóti kastélyt építtető Károlyi Istvánt is, aki világviszonylatban is nagyszerű templommal ajándékozta meg a települést, úgy hogy az építkezés befejezése után minden egyes számlát megsemmisített, mert nem akarta, hogy bárki is a ráfordított összeg nagyságát említse a templommal kapcsolatban. A hatalmas birtokok pedig nem csak pénzt hoztak, de a fenntartásuk is komoly összeget igényelt. Az 1930-as években már nem is lehetett ilyen hatalmas kastélyokat fenntartani a birtokok jövedelméből, ezért is döntött a család a füzérradványi kastély szállodává történő átalakításáról, de a fóti kastély hasznosítására is megvoltak a tervek: itt, kihasználva a főváros közelségét, egy elegáns klubbot alakítottunk volna ki. Ha nem veszik el annak idején a birtokainkat, ma akkor sem laknánk egy ilyen hatalmas kastélyban, mert nem tudnánk fenntartani.

Kedves gróf úr! Csodálattal tölt el az az energia, az a dinamizmus, amellyel a terveiről beszél!

Károlyi László: Nem tudom, hogy honnan ez az erő, de remélem, hogy még sokáig kitart! Nem élünk álomvilágba, és szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem az a szándék vezérel bennünket, hogy az egykori tulajdonunkat visszaszerezve, annak ajtaját magunkra csukjuk és kizárjuk onnan az embereket, vagy búsás haszonnal továbbadjuk az épületeket, hanem nekünk az a fontos, hogy ezek az épületek méltó színvonalon maradjanak fenn, és így vigyék emlékét szüleimnek, nagyszüleimnek, a Károlyi családnak. Mi még ma is tudnánk befektetőket hozni, akik vállalnák a kastélyok helyreállítását és üzemeltetését is. Én annak a generációnak vagyok az egyik utolsó tagja, amelyiket még személyes élmények kötnek egy-egy épülethez. Talán ezért is vagyok ilyen kitartó, annak ellenére, hogy az elmúlt években sokszor utasították el a segítségre nyújtott kezünket. A fóti kastéllyal kapcsolatos koncepció még ma is megvalósítható lenne, egy kisebb kapacitású szállodával, a nagyszerű parkkal, mely rendbetétele után, mintegy arborétumként szolgálhatná a kirándulókat, míg a kastélyépület nagyobb termei ideálisak lennének rendezvények, konferenciák színvonalas kiszolgálására.

Köszönjük a beszélgetést. Jó egészséget és erőt kívánok Önnek céljai megvalósításához.

A cikk a Szép Magyarország magazin 2007 évi 2.-ik lapszámában jelent meg.



A nagykárolyi Károlyi család története

A nagykárolyi Károlyi család családfáját az Árpád-kori Kaplony nemzetségből származtatja, így a dinasztia egyike a legrégibb ősi főnemes magyar nemzetségeknek.  A hagyomány szerint a honfoglalás korában szerzett birtokaik  ékokok közé tartozott a Szatmár vármegyei Nagykároly is, ahonnan a családi előnevüket kölcsönözték (a XV. század elejétől). A család az 1500-as évektől végétől emelkedett országos hírnévre (Bethlen Gábor erdélyi fejedelem első felesége Károlyi Zsuzsanna volt). Nem sokkal később, 1609-ben kapta meg a bárói rangot II. Mátyás királytól Károlyi Mihály (1585-1626). Legérdekesebb és egyben legvitatottabb életű tagja volt a családnak báró Károlyi Sándor (1669-1743), aki 1711-ben megkötötte a Rákóczi szabadságharcot lezáró szatmári békét. Érdemeiért jelentős birtokadományokban részesült, valamint az uralkodó 1712. április 5-én a magyar grófi méltóságot és a Nagykárolyról vett előnevet adományozta számára. A Károlyi grófok útja Szatmárból (a mai Románia területéről) a Zemplénen keresztül Fótig vezet. Mindhárom helyszínen várak és kastélyok épülnek, melyek kultúrtörténeti szempontokból is jelentősek. Ez nem csoda, hiszen a Károlyi grófok nemzetsége nem csak a magyar politikát, de a kultúrát is alakította, ápolta. Károlyi Ferenc (1706-1758) a hétéves háborúban tüntette ki magát. Tábornagy volt, magas rangú lovag, és a titkos tanács tagja. Törekedett arra, hogy hazánkban nemzet épüljön. Ennek érdekében számos tankönyvet szerkesztett, melyeket a saját, erre a célra létrehozott nyomdájában sokszorosított és ingyenesen terjesztett.

Károlyi István (1797-1881) korának minden jelentős művészével -köztük Liszt Ferenccel, Ybl Miklóssal, vagy a festőművész Ligeti Miklóssal- kapcsolatban állt. Kiemelkedő műgyűjtemény, több kastély és palota birtokosa volt. Károlyi István nemcsak a híres fóti templom építtetője, és Újpest alapítója, de számos alapítványán keresztül aktívan törődött az árvákkal, betegekkel és öreg, elesett emberekkel is,. Ezt a hagyományt a mai napig töretlenül folytatja a család.

Károlyi László (1931-) 13 éves volt, amikor az orosz csapatok 1944-ben elfoglalták Budapestet. Néhány órával a bevonulás után szüleivel Fótról Bécsbe menekült. Svájcban tanult, majd Peruban egy kávé-ültetvényt vezetett, később pedig Londonban dolgozott. Sohasem gondolta volna, hogy valaha visszatérhet a családi kastélyba - de 1994-ben ez történt. Dr. Csáky László elnök hívta meg öt és feleségét, hogy vegye át a Károlyi István Alapítvány - mely elsősorban árva gyermekekkel foglalkozik - patronálását. A szociális feladatok mellett igyekszik a fóti kastélyt helyreállítani és eredeti bútorokkal újra berendezni.

Buda Attila tanulmánya

Forrás: www.grofkarolyi.hu | www.leveltar.fejer.hu    

Kapcsolódó startlapok:
Kastély.lap.hu | Füzér.lap.hu | Kastélyépítészet.lap.hu | Kastélykönyv.lap.hu