Lépcső. Szavakkal leírva szintkülönbségek közötti gyalogos közlekedésre szolgáló, kis magasságközökben, vízszintes kis síkokból kialakított szerkezet.
És miközben ez a meghatározás kétségtelenül igaz lehet minden egyes lépcsőre, azaz gondolhatnánk azt, hogy lépcső és lécső között nincs is különbség, a valóság egészen más. Mert vannak szerethető lépcsők, mint amilyen a sopronbánfalvai Kolostorhegyre vezető szobor-díszes barokk lépcsősor. Lépcső, amely nem egyszerűen a különböző magassági szintek leküzdésében segít, hanem valójában átvezet egy lelki állapotból vagy hangulatból egy másikba.

A bánfalvi konvent a pálos rendtartomány egyik legjelentősebb kolostora , a rend magyarországi noviciusának helye volt 1643-tól, egészen az 1786-os felosztásáig. A meredek dombon álló templom megközelítésére azonban csak egy hosszas emelkedő leküzdése árán volt lehetőség. A pálosok szerették volna az emberek felé irányuló nyitottságukat azzal is kifejezni, hogy lépcsőt építenek a falu és a templom között.

Az 1717 és 1720 között épült lépcső csak részben volt azonos a ma láthatóval, mivel akkor még hiányoztak róla a szobordíszek, és a lépcső faragott részeit a 18. század folyamán meg is újították. Mai tudásunk -azaz a felelhető adatok alapján- a szobrok elkészítését a templom tornyának megépítésével azonos időre, 1751 és 1753 közé tehetjük. Alkotójuknak a bajor származású, Sopronban letelepedett Schweitzer János György kőfaragót tartják. A kiemelt funkciót betöltő konvent épületében népes szerzetes csapat szolgált, míg a templom fontos búcsújáró hely volt a 17. század második felétől (főoltárképe a híres czenstochowai kegykép másolata). Biztosak lehetünk benne, hogy sokan megjárták a lépcsőt az évek során, miközben a pihenőknél megállva, a pálosoknak a szobrok segítségével elmondott üzeneteit „olvasták”.

A kolostor virágkorának II. József 1786-ban kiadott rendelete vetett véget, amellyel a hasznot nem hajtó szerzetesrendek feloszlatásáról határozott az uralkodó. A pálosok még abban az évben kénytelenek voltak ezt a rendházukat is elhagyni. A kolostor berendezéseit eladták, az épületet ettől kezdődően különböző – világi- célokra használták. A nem funkcionális használat következtében -a kolostor épülete volt bányásztisztek szállása és kórház is- az épületek fokozatosan pusztulása elkerülhetetlen volt. A költözéskor készült leltár még teljes díszében említi a lépcsősort.

A légifotón jól látható a kolostorhoz vezető lépcsősor              (www.legifoto.com)

Az első hiányzó Szent Teréz 1796-ban ledöntött szobra lehetett, a következő dokumentumon, egy 1875 tájékán készült fényképen pedig már szobrok nélkül látható a lépcsősor. Jelentős változás 1889-ben történt a templom és a kolostor sorsában, amikor a győri püspök a karmelita rend számára rendbe hozatta az épületeket. Ekkor elvégezték a lépcsőfokok javítását is, és egy nagyméretű téglákból álló korlátot készítettek a régi helyett.

Napjainkban újra teljes szépségében látható a lépcső. 1968-ban az egyik pihenő beszakadt az alázúduló esővíztől, ekkor döntöttek arról, hogy teljesen rekonstruálják a barokk lépcsősort. Az első feladat a szobrok felkutatása és összegyűjtése volt, ami nem remélt sikerrel járt: előkerült tíz szobor, két további szobor töredékei, valamint egy fotó, amely az egyik hiányzó szobrot mutatta. Volt szobor, amelyiket a Mária Magdolna templomban őriztek, de volt olyan is, melynek töredékes darabjait a kolostorhoz tartozó disznóól falába beépítve találtak meg.

Amikor a szobrok megvoltak, jött a feladat másik, kevésbé sem könnyű része: meg kellett állapítani a szobrok lehetséges sorrendjét és párosítását. Végül vizuális összehasonlítás – forma és méret- illetve az ikonográfiai jelvények, vagyis az attribútumok azonossága alapján állították párba a szobrokat. A sorrend megállapításánál a szentek életében keresték azokat a közös vonásokat, amelyek alapján eredetileg is párt alkothattak. Így látható most párban Szent Jeromos és Szent Anna, a két tanító, vagy Szent Borbála és Alexandriai Szent Katalin, a feloldozás jelképei. A templomhoz legközelebb Mária Magdolna elveszett szobrának pótlása (tömegrekonstrukciója) és Szent Péter kakassal ábrázolt alakja zárja a sort.

A szoborsorral díszített lépcsők a barokk kor egyik jellegzetességei voltak és a látványon túl mondanivalót is közvetítettek. Jelen esetben a pálos rend térítő szándékát „mesélik el”.

Nyolcvannyolc lépcsőfok, hét pihenő, tizennégy szobor. Felértünk a dombtetőre, ahonnan már csak pár lépés a templom bejárata. Fentről visszanézve még szebb látványt nyújt a barokk lépcső, a régi hangulatából sokat megőrző Pálosok terének látványával kiegészülve.

Szoborpárok (jobb oldal - bal oldal)

első pihenő :
Remete Szent Antal és Remete Szent Pál
(a szent élet)

második pihenő:
Szent Jeromos és Szent Anna
(a tanítás)

harmadik pihenő:
Cortonai Szent Margit és Napomuki Szent János
(a szeretet)

negyedik pihenő:
ismeretlen vértanú szűz és Avilai Szent Teréz
(nincs megadva a párosítás)

ötödik pihenő:
Szent József és Páduai Szent Antal
(bűnbánat, bűnbocsánat)

hatodik pihenő:
Szent Borbála és Alexandriai Szent Katalin
(feloldozás)

hetedik pihenő:
Mária Magdolna és Szent Péter
(az egyház, Krisztus)

Ez a cikk a Szép Magyarország magazin 2005. évi második (nyári) lapszámában jelent meg.

Fotó : Tomas Opitz (http://www.tomasopitz.net)

További képek itt