Széchenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából szervezett emlékév a megemlékezés sokféle formájára adott alkalmat a tavalyi évben. Rendeztek kiállítást, avattak emléktáblát, születtek tudományos munkák, és mint minden évben, ezúttal is sokan keresték fel Nagycenket, a Széchenyi-kultusz központját.

Lelkem az Istené,
Szívem a mátkámé,
Szeretetem a hazámé,
Hűségem a királyé,
Becsületem a magamé.
(Széchényi-hitvallás)


A „legnagyobb magyar” életének főbb eseményeit, tetteinek eredményeit szinte mindenki ismeri, nem mondható el ez azonban a család többi tagjával kapcsolatban. Széchényi Ferenc neve még ismerős lehet sokaknak, azonban Széchényi Pálé vagy Györgyé már nemigen. (A család két é-vel írta a nevét, ezen Széchenyi István változtatott, így az ő illetve leszármazottai nevét mindig é-e-vel írjuk, a többi családtagét viszont két é-vel.)
Mint látni fogják, itt is volt egy dinasztia alapító, aki megteremtette a család vagyonának és rangjának az alapjait. Széchényi György élete sok hasonlóságot mutat Grassalkovich Antaléval, azonban ő az egyházi pályán emelkedett a legmagasabb rangig, és a leszármazottaival is sokkal szerencsésebb volt, hiszen azok a család vagyonát képesek voltak megőrizni, sőt gyarapítani is.

A családtörténet elmeséléséhez mi három Győr-Moson-Sopron megyei település -Nagycenk, Sopronhorpács és Fertőszéplak- kastélyait hívtuk segítségül. A három, egymáshoz közeleső épület felkeresésével -kiegészítve esetleg még a fertőrákosi püspöki-palota megtekintésével- egy olyan Széchényi-körutat járhatnak be, melynek végén teljesebb képet fognak kapni a legnagyobb magyar őseiről, családjáról.


Széchényi György, a dinasztia alapító

Meglepően rövid az az időszak, amit most áttekinteni kívánunk, hiszen alig több mint két évszázadról van szó. Ugyanis a Széchényi-családról csak a 17. század első felétől -Széchényi György csillagának emelkedésétől- ismerhetünk részletes és hitelesnek tekinthető adatokat, a korábbi időszak eseményei, az ősök tettei a múlt homályába vesztek. (A Széchény-Széchényi név de Zechen, Zecheny alakban már korábbról -a 13. és 16. század időszakából- is ismert, azonban semmilyen utalás nincs ezen családok fennmaradására illetve kötődésükre a Széchényiekkel.)

A két testvér Széchényi György és Lőrinc egy-egy feljegyzése utal arra, miszerint édesapjuk őfelsége szécsényi helyőrségéhez tartozó katona -végvári vitéz- volt, aki a Szabo/Sartor nevet viselte, illetve arra, hogy a kisnemes család 1620-ban hagyta el Szécsényt, és költözött Gyöngyösre, azután, hogy Bethlen hada felégette a házukat.

Széchényi György Gyöngyösön kezdhette meg a tanulmányait, amit a nagyszombati káptalani szemináriumban folytatott, ahol Pázmány Péter figyelt fel a tehetséges fiatalemberre és küldte az akkor nyílt bécsi Pazmaneumba tovább tanulni. Széchényi átlagon felüli képességeit már a tanulmányi eredményei is előre vetítették, hiszen példás gyorsasággal tette le iskolai vizsgáit. (Széchényi György születését 1592-re teszik a lexikonok, azonban a Pazmaneum alapítási könyve szerint 1625-ben 19 éves volt, ami azt jelentené, hogy csak valamikor 1605-1606 táján születhetett. Még érdekesebb György életpályája, ha valóban 1592-ben született, mert így már 30 éves is elmúlt volna, amikor a papi pályára lép. Ez pedig összehasonlítva, hogy 18-19 éves, élettapasztalattal alig rendelkező, hozzá képest szinte még gyermeknek számító társai vannak az iskolában, megmagyarázhatja a gyors előmenetelét is az egyházi pályán.)  Figyelemre méltó epizód, hogy az akkor még tanulmányait végző Széchényi György 1929-ben eléri az uralkodónál, hogy számára és családja részére nemesi rangot és címerhasználati jogot adjon. (Ne feledjük, hogy ha a kollégium évkönyvében bejegyzett kort elfogadjuk, Széchényi György ekkor még csak 24-25 éves volt! Joggal feltételezhetjük, hogy a nemesség kiérdemlésében az őt tanulmányaiban segítő Pázmánynak is szerepe volt, akinek komoly tervei lehettek a pártfogoltjával, ezért láthatta szükségesnek számára a nemesi cím megszerzését.)

Széchényi Györgyöt 1631-ben szentelték pappá és néhány hónapnyi vág-sellyei káplánkodás után már Esztergomban kanonok.  Itt Pázmány mellett dolgozva -aki ekkor esztergomi érsek volt-, járhatta ki Széchényi a második „iskolát”, ami talán leginkább meghatározó volt a későbbi cselekedeteiben.
1643-tól csanádi, egy évvel később pécsi, 1648-ban pedig már veszprémi püspök. Csanádi és pécsi püspöki pozíciói -miután török hódoltsági területekre estek- nem jelenthettek sem kiemelkedő jövedelmet, sem függetlenség, a veszprémi püspöki cím azonban már megadta azokat a lehetőség Széchényinek, amik a papi pályára lépésétől ambicionálhatták. Veszprémi egyházmegyének csak a déli része volt hódoltsági terület ekkor, Veszprém azonban végvárként működött, így székhelyét Sümegen rendezte be Széchényi, aki már itt bizonyíthatta, hogy egyaránt alkalmas a pozíciójához tartozó és az azon túlmutató feladatok megoldására is. A törökkel vívott harcokban lecsökkent és elszegényedett sümegi lakosok nem voltak képesek helyreállíttatni a település megrongálódott plébániatemplomát. Széchényi gyorsan cselekedett: fallal vettette körbe a település és kijavíttatta a várat, hogy megfelelő védelmet biztosítson az itt élőknek.

Ezzel egy időben templomot és rendházat emeltet és Sümegre telepíttette a salvatoriánus ferenceseket. Miközben ilyen sokat tett Sümegért, Széchényi György egy másik egyházmegye, a Győri püspökség címére vágyott. Ezzel hozható kapcsolatban, hogy már ebben az időszakban is komoly támogatásokkal gazdagította Győr városát. Széchényi György talán biztosabbnak látta a törökök által kevésbé uralt és veszélyeztetett nyugat-magyarországi területeket. Itt szerezte meg birtokai legnagyobb részét, és a győri egyházmegye vezetőjeként több lehetősége nyílhatott arra, hogy vigyázó tekintetét a birtokai gazdálkodásán és gyarapodásán tartsa. Széchényi már Draskovich György halála után szerette volna a győrire cserélni a veszprémi püspöki széket, erre azonban csak nyolc évvel később, 1658-tól nyílt lehetősége. Széchényi György eközben folyamatosan gyarapította saját vagyonát. Vásárol és hitelez szinte az összes főúri családnak -akik ezáltal lekötelezettjei lesznek – miközben a hitelért cserébe adott hitbizományok által jelentős területek kerülnek kezelésébe. És mindvégig figyel arra, hogy saját gyarapodására fordított összegeknél többet költsön adományozásra, melyből bőven jut a kincstárnak, az országnak és a különböző egyházi szervezeteknek is. A győri egyházmegye élén közel három évtizedet tölt el, miközben -megtartva győri püspöki címét- egyúttal címzetes kalocsai érsek is lesz. Ezzel immár a második legtekintélyesebb főpapja az országnak. Győri püspökségének ideje alatt jelentősen nő a magánvagyona is: ekkor kerülnek hozzá zálogbirtokként -többek között- a  család életében később jelentőssé váló sárvár-felsővidéki, széplaki, egervár-pölöske-szentgyörgyvári birtokok. Ezzel együtt Széchényi hatalmas összegeket adott alapítványokon keresztül nemes célok megvalósítására, például egyedül 1684-ben 111.000 forint összegben adományozott a győri egyházmegyének. Túlzás nélkül írhatjuk, hogy az egész cikk terjedelme is kevés lenne, ha minden támogatását, minden jó ügy megvalósítására fordított forintját felsorolnánk. (Széchényi előtt a mentorának tekinthető Pázmány költött jövedelméből ilyen nagyságrendben közcélokra.)

1685-ben megválasztották esztergomi érseknek. Széchényi, akinek egész életét végig kísérte a törökök jelenléte -és, aki már fiatalkorától megtapasztalhatta az ebből származó szegénységet, vallási és politikai megosztottságot-, volt a hódoltság alól felszabadult Magyarország első prímása. Székhelye még Pozsonyban volt, de már volt gondja Esztergom újjáépítésére is az ország egyházi intézményinek újjászervezése mellett. Széchenyi tíz évig volt esztergomi érsek, halálakor, 1695 február 18.-án legalább 90 éves volt, még akkor is, ha a Pazmaneum évkönyvében szereplő dátumot fogadjuk el hitelesnek. Halálával egy igen hosszú és sikeres életpálya ért végett ekkor, azonban a dinasztia, melyet megalapozott, még sok nemes férfiút fog adni a hazának az elkövetkező két évszázadban. Széchényi Györgyöt a pozsonyi Szent Márton dóm kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Széchényi György életében követett tettei megkoronázásaként jelentős összegeket hagyott különböző szerzetesrendekre, nemes célok megvalósítására. Természetesen bőkezűen gondoskodott családjának tagjairól (testvéréről és annak gyermekeiről.), akik tovább vihették és még magasabbra emelhették az általa megalapozott dinasztiát. Halálakor 416.000 holdnyi föld tartozott a birtokaihoz. Katolikus papként értelemszerűen nem lehetett saját leszármazottja Széchényinek, aki így közvetlen rokonságában remélhette a megszerzett vagyon megőrzését és gyarapítását.
Unokaöccsei közül Pál követte őt az egyházi pályán -és emelkedett egészen a kalocsai érseki rangig-, míg György „gondoskodott” a család rangjának további emeléséről. Ő érdemelte ki a török elleni harcokban tanúsított tetteivel a grófi címet saját maga, gyermekei és valamennyi születendő utóda részére. (II). György örökölte -többek között- a fertőszéplaki, a sárvár-felsővidéki, cenki birtokokat. Széchényi (I.) György még életében -1691-ben- átengedte az Esterházyaktól zálogba vett széplaki birtokot unokaöccsének – II. Györgynek-, aki egy évvel később át is költözött Egervárról oda, ott kialakítva uradalmai igazgatási központját.

A széplaki évek

Széchényi (II.) Györggyel „együtt” érkezünk meg Széchényi-körutunk első állomásához, a fertőszéplaki kastélyhoz. Fertőszéplak jelentőségét az adja a család történetében, hogy itt született Széchényi Ferenc, az Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi könyvtár alapítója, a „legnagyobb magyar” édesapja.

Széchényi (I.) György két forrásból jutott a széplaki (ma Fertőszéplak) birtokokhoz: egyfelől Esterházy (I.) Pálnak, másrészt a Draskovich Miklósnak adott kölcsön ellentételezéseként lett hitbizománya a terület. Az Esterházyakkal kötött szerződés lehetőséget adott arra is, hogy építkezzenek a zálogbirtokon, így sor kerülhetett a már itt álló kastély bővítésére az 1700-as évek táján. A kastély bővítésekor átépítésekre is sor került, azonban a Rákóczi-szabadságharc idején a királyhoz hű Széchényieknek 1703-ban el kellett hagyniuk a kastélyt és csak 1710-ben térhettek vissza Széplakra. (Ezeket az éveket Sopronban vészelték át, míg birtokaikon a kurucok komoly károkat okoztak.)  Szintén Széchényi (II.) György volt az, aki a családnak később nemesi előnevet is adó sárvár-felsővidéki uradalmat 1711-ben véglegesen megvásárolta a Draskovichoktól. A kastélyépület további bővítései 1720 táján készülhettek el, míg a kastéllyal szemben álló római katolikus templom -és az alatta lévő családi sírbolt- építési munkálatai 1728-ban kezdődtek el, befejezésére azonban már fia, Zsigmond fejezte be édesapja halála után négy évvel, 1736-ban (ugyanekkor készült a templom mellett álló, úgynevezett Jézus Szíve kálvária). Széchényi Zsigmond alig két évvel később elhunyt, felesége ekkor a kastélydomb aljában álló -ma már nem látható- kiskastélyba költözött. A négy fiúgyermek között történt birtokmegosztás után Széplak a legfiatalabb fiú, (II.) Zsigmond tulajdona lett.
A széplaki kastély Esterházy „fényes” Miklós -aki a fertődi kastélyt is építette- már 1761-ben szerette volna visszaváltani, azonban végül megegyezett Széchényi Zsigmonddal a zálogjog tíz évvel történő meghosszabbításáról. Széchényi Zsigmond 1769-ben bekövetkezett halála után az Esterházyak ismét szerették volna visszakapni a kastélyt és a hozzá tartozó birtokokat, erre azonban csak a zálog lejárta után, 1771-ben került sor. Széchényi Zsigmond özvegye, dénesfalvi és Cziráky Mária ekkor öt gyermekével -köztük az 1754-ben itt született Ferenccel- (Sorpon)Horpácsra költözött. (A széplaki kastély a feljegyzések szerint olyan rossz állapotban volt, hogy négy szárnyából kettőt az Esterházyak lebontattak, a megmaradt másik kettőt pedig magtárnak alakították át. A kastélynak ma is ezek a részei láthatóak, sajnos elég rossz állapotban.)

Horpács 

Horpács (ma Sorponhorpács) szintén a sárvár-felsővidéki uradalom részeként került előbb hitbizományként a Széchényi családhoz, akik 1711-ben vásárolták meg végleg. Széchényi (II.) György Horpácsot Zsigmond fiának engedte át 1703-ban, kinek halála után László fia lett az itteni birtok örököse és ő 1741-ben ide is költözött. Akkor még az úgynevezett kiskastélyban lakott, a ma is látható kastély az 1740-es évek közepén épült. Széchényi László halálakor -1761-ben- leltár készült a kastélyról, ami sok érdekes információt őrzött meg az utókor számára. Ebből tudható, hogy az épület mindkét végéhez egy-egy szárny csatlakozott, és a nyugati szárny földszintjén és emeletén egy kápolna volt. Arra is fény derült a leltár által, hogy a mai alagsor volt abban az időben a földszint. Még Széchényi László idejében sor került a kastély körüli terület rendezésre (sétautak kialakítására) is. Amikor Cziráky Mária ideköltözött öt gyermekével, még abban az évben hozzá is kezdtek a kastélyépület átépítéséhez (ekkor emeltek egy újabb szintet a kastélyra). Ezek az építkezések 1774-re fejeződtek be. A birtokot közösen örökölte Széchényi József és testvére, Ferenc. Kettőjük közül József 1772-ben nősült meg és költözött párjával a horpácsi kastélyba, azonban alig két év múlva utód nélkül hunyt el. Ekkor Ferenc örökölte az egész birtokot -majd később lett a teljes Széchényi-vagyon egyetlen örököse-, aki testvére özvegyen maradt feleségét, Festetics Juliannát vette feleségül a két család ellenkezése ellenére. Széchényi Ferenc az uradalmakat óriási -1 000 200 forintnyi- adósággal terhelten örökölte meg, azonban a korszerű elveket követő gazdálkodása olyan sikeres volt, hogy nem csak az adósságot fizette vissza, de a családi vagyont is megháromszorozta. Felvásárolta azokat a nemesi birtokokat is, amelyek addig nem voltak a család tulajdonában. A család 1783-ban  átköltözött a kiscenki kastélyba (ma Nagycenk), de nyaranta hosszabb időszakokat töltöttek Horpácson. Az 1800-as évek legelején Széchényi Ferenc a horpácsi kastélyt átépítette és pár évvel később megtörtént a kastélypark angol tájképi parkká alakítása is.

Széchényi Ferenc 1814-ben egyezséget kötött a fiaival, akik sorshúzással döntöttek a birtokok sorsáról. Ekkor Lajosé lett többek között Horpács, Istváné pedig -több más birtokkal együtt- Kiscenk és Nagycenk.
Széchenyi István birtokosságával megérkezünk körutunk harmadik, egyben utolsó állomására, a nagycenki Széchenyi-kastélyhoz. Széchenyi István nem Nagycenken született, mégis fennmaradtak olyan dokumentumok fiatalkorából, amelyeken Nagycenket tüntette fel születési helyeként. Ebből is látható, hogy mennyire ragaszkodott ősei földjéhez és országához.  


Nagycenk

Nagycenken Széchényi Antal kezdett el építkezni és ehhez Franz Anton Pilgramtól nagyvonalú terveket is rendelt, azonban ezek megvalósítására végül nem került sor. (Érdekes, hogy a kastély jelentős átépítése később még két alkalommal merült fel, de végül mindkétszer lemondtak róla.) Hogy korban is el tudjuk helyezni a nagycenki kastély építésének idejét, érdemes felidéznünk, hogy Esterházy „Fényes” Miklós ekkoriban alakítja ki királyi pompájú palotáját a közeli Eszterházán. Az egyemeletes barokk kastély végül a már ott álló majorság helyén, annak alapfalainak felhasználásával épült meg, 1750 és 1760 között. Az épületből a földszinti teremsor, a lépcsőház és az emeleti nagyterem őrizte meg eredeti, barokk formáját. A keleti szárnyban eredetileg kápolna volt, a nyugatiban pedig színháztermet alakítottak ki. Az egész épületegyüttesről elmondhatjuk, hogy kiterjedése legnagyobb részben már ekkor kialakult. A kastély építkezésével egy időben az épület körüli barokk park kialakítása is megtörtént, és ekkor kerültek kiültetésre a híres hársfasor egyedei is. Széchenyi István mellett a kastély másik kiemelkedő lakója édesapja, Széchényi Ferenc volt, aki feleségével 1783-ban költözött Nagycenkre. Széchényi Ferenc Nagycenken őrizte több tízezer darabos -nyomtatványokból, kéziratokból, érmekből, metszetekből és térképekből álló- híres gyűjteményét és könyvtárát, melyek később a Nemzeti Múzeum és Nemzeti Könyvtár (a mai Országos Széchenyi Könyvtár) alapját adták. Az ő idejében az emeleti szintek átépítése és bővítése mellett a főhomlokzat klasszicista stílusú átépítésére került sor.

Széchenyi Ferenc halála után kisebbik fia, István örökölte a nagycenki kastélyt (1820-ban). Az első években Széchényi István sokat volt távol Nagycenktől, szerencsére a birtok gazdasági ügyei jó kézben volt Lunkányi Jánosnál (aki Széchenyi Istvánnak nevelője, apjának titkára volt korábban). Széchenyi figyelme az 1820-as évek végére fordult erőteljesebben Nagycenk irányába, ekkor még a kastélyépület nagyobb volumenű bővítésében is gondolkozott, végül azonban csak az épület nyugati szárnyrészének átalakításához fogott hozzá, ahol saját részére alakíttatott ki lakrészt és itt helyezte el könyvtárát valamint dolgozószobáját is. Széchenyi István külföldi tapasztalatai alapján több technikai újdonsággal szereltette fel a kastélyt, melyeket a Széchenyi által is panaszolt, hosszadalmas építkezés befejezésére érkező nemes vendégek -pl Deák Ferenc, Eötvös József- is megcsodáltak.  Ebben az időszakban a keleti szárny a híres cenki ménes otthona volt. Széchenyi István még Döblingből is rendszeresen küldött utasításokat a kastéllyal és a park fenntartásával
kapcsolatban. A „legnagyobb magyar” halála után fiai, Béla és Ödön örökölték a birtokot. Mindkét fiú sokat utazott -érdekes életutat jártak be-, és egyikük sem a családi sírboltban nyugszik: Bélát fiatalon elhunyt felesége mellé temették a hársfasor végében, míg a pasai rangig emelkedett Ödön az isztambuli temetőben kapott díszsírhelyet. Az addig önálló településeket -Kis- és Nagycenket-, 1893 októberében egyesítették Nagycenk néven.

A Széchenyi család tagjai 1944 tavaszán hagyták el Nagycenket. A II. világháborúban súlyosan megrongálódott kastélyépület helyreállítására sokat kellett várni, ráadásul sokáig nem is volt biztos, hogy az újjászülető épületben a „legnagyobb magyarnak” emléket állító múzeum kaphat helyet. Örüljünk, hogy végül megszülethetett az Emlékmúzeum, de miként a családnak is sok kiemelkedő tagja volt, úgy a település megismerése sem lehet teljes, ha csak a kastélyban berendezett múzeumot nézzük meg.  Ha Nagycenken járnak, szánjanak időt a település további értékeinek a megismerésére is.

Ez a cikk a Szép Magyarország magazin 2011/1-es, Legendás kastélyok című lapszámában jelent meg.