Nyomtatásban megjelent: 2005/Tél
Olnline megjelen: 2009. május

A szombathelyi Szent Márton templom 

A régészeti kutatások nem erősítik meg ezt a feltételezést, ugyanis erre a helyre az ókeresztények temetkeztek, márpedig a rómaiaknak mindig a városfalakon kívül voltak a temetőik, így itt lakóház sem állhatott. Mégis lehet kötődése a kereszténységhez és egy szenthez ennek a földdarabnak: Szent Quirinus püspököt -aki Savariában halt vértanúhalált- ugyanis az ókori város temetőjében helyezték örök nyugalomra. Valószínű, hogy kápolnát is emeltek a sír fölé és könnyen elképzelhető, hogy amikor Szent Márton születési helyét próbálták beazonosítani, akkor annak pontos helyét már nem ismerve, Szent Quirinus kápolnáját választották végül, mint olyan földrészt, amely egyaránt kötődött a kereszténységhez és a keresztény szentekhez.

Miért volt fontos ismerniük Szent Márton születési helyét, mit adott kortársainak -és mit üzen nekünk, akik ma állunk ezen a szent helyen? Márton püspök már életében rendkívül népszerű volt a hívek körében, bár egyáltalán nem akarta a hatalmat, nem kereste a népszerűséget. Igazi keresztényhez méltó, szerény életéért, csodatetteiért választotta példaképnek a nép, egy olyan időszakban, amikor az üldöztetések korától éppen csak megszabadult egyház vezetői nagyon hamar elfogadták a fényes ruhákat, a kényelmet, a gazdagságot és a hatalmat

Szent Márton élete
Szent Márton tehát a római birodalom Pannónia nevű tartományának Savaria nevű városában látta meg a napvilágot, 316-ban vagy 317-ben. Szülei még pogányok -apja a római légió tisztje (tribunusa)-, de a fiatal Mártont már megérinti a kereszténység. Alig 12 éves, amikor szülei tudta nélkül, felvételét kérte a hittanulók közé (katekumen lett). Fiatalságának éveibe még belefér, hogy -követve a császárság törvényeit és a családi hagyományokat – katonának jelentkezzen, de szolgálata alatt is kitűnt szolgálatkészségével és szerénységével, amellyel kivívta katonatársai megbecsülését. A légiónál töltött évei alatt, Galliában (a mai Franciaország területén) történt meg vele az a legendás esemény (a köpenymegosztás), amellyel a legtöbbet ábrázolják.  

Egy kemény téli napon, amikor Márton -aki addigra ruháit már mind elajándékozta a szegények között és már csak annyi ruhája maradt, amennyit magán viselt-, köpenyét hasította ketté egy didergő koldust látva. Aznap este, megjelent neki álmában Krisztus és az ő köpenydarabját viselve azt mondta : „Márton, a hittanuló öltöztetett engem ebbe a köpenybe”. Így esett, hogy Márton az út mellett rátalált Krisztusra.

339-ben megkeresztelkedett, de két évig még a légióban szolgált. Leszerelése után a rangfokozatok legalsó lépcsőjén kezdte meg az egyházi szolgálatát. Szívéhez a remeteélet, a magányba visszavonulás állt a legközelebb. Álmában kapott utasítás hatására mégis útnak indult és visszatért szülőföldjére -ahová ekkor már szülei is visszaköltöztek-, hogy ott hirdesse Krisztus igazságát. Pogány szülei közül édesanyját sikerült megtérítenie és –a hagyomány szerint- a Szent Márton templom előtti kút vízével meg is keresztelte. Pannóniából Itálián keresztül vezetett az útja vissza Galliába, ahol 371-ben Tours püspökévé választották. Márton szerénysége, egyszerű életvitele és a személyéhez köthető csodatételek következményeként különös tiszteletnek örvendett. Bár az egyház számos vezetőjét irritálta az anyagi javakról, kényelemről, jómódról lemondó élete, a nép szemében pont ezekkel a tulajdonságaival vált hitelessé. Amikor Tours városában új püspököt választottak, a nép ragaszkodott Márton személyéhez. Nyolcvan évesen is járta az egyházközségeket. A halál is út közben érte, Candesben, 397. november 8-án. „Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától” imádkozott halála óráján. Testét Tours keresztény temetőjében temették el, három nappal később, 397. november 11-én. Tisztelete halála után nagyon gyorsan terjedt el egész Európában. Márton püspök a keresztény egyház első szentként tisztelt személye volt, aki nem vértanúhalált halt (nem meggyilkolták), aki életében elért tetteivel emelkedett a szentek közé. Sírja a keresztény világ harmadik leglátogatottabb zarándokhelye Róma és Compostela után.

Savariától Szombathelyig
Savariát 43-ban alapította I. Claudius császár. Az ősi kereskedelmi útvonal, a „Borostyánkőút” mellett fekvő város a római birodalom Pannónia tartományának jelentős városa, az első század végétől a tartományi császárkultusz székhelye volt. Amikor Márton megszületett Savaria túl volt fénykorán, és már megkezdődött a fokozatos hanyatlás időszaka a város életében. (Márton még egészen kisgyermekként Itáliába költözött szüleivel, ahol apja a szolgálataiért földterületet kapott.) A sorozatos barbár támadásoktól szenvedő városban a 455. szeptember 7-i földrengés okozott jelentős pusztítást. A Quirinus püspök sírja fölé emelt kis szentély -amely idővel talán bazilikává fejlődött- a földrengés jelentős mértékben megrongálhatta. Bár írásos emlék nem maradt fenn a Római Birodalom bukása utáni időszakból, de  a régészeti leletek azt mutatják, hogy a keresztény lakosság nagy számban élt tovább ezen a vidéken. Jelentős esemény volt Savaria életében, amikor Nagy Károly császár (791 októberében) az avarok elleni hadjáratából visszatérőben felkereste a várost, hogy tiszteletét tegye a Frank birodalom és egyben az ő, illetve családja védőszentjének, Szent Mártonnak a szülőhelyén. Hogy a templom látogatható állapotban volt-e, vagy egy romos épület előtt borult le a császár, hogy a szenthez imádkozzon, nem hagyták ránk a történetírók.  A templom újjáépítését a 6. és a 9. század közé teszik, egyes források szerint az új templom 860-ban már állt, mások szerint viszont 875-ben szentelte fel Theotmár salzburgi érsek.

Márton tisztelete ezen a tájon visszanyúlik az államalapítás előtti időkre, de személye ugyanilyen fontos volt a honfoglaló magyaroknak is. Ezt bizonyítja, hogy a 996-ban alapított Pannonhalmi Bencés Apátságot is Szent Mártonnak szentelték (középkori források Pannonhalmát még Pannónia Szent Hegyének, illetve a sokáig Szent Márton hegyének említik); a szabolcsi zsinaton pedig már 1092-ben kötelező ünneppé tették Szent Márton ünnepét.

Újabb olyan évtizedek következtek, amelyekről szinte semmilyen információ nem maradt az utókorra, míg nem II. Paszkál pápa 1102-ben kibocsájtott bullájában újra olvashatunk a szombathelyi templomról, melyet a Pannonhalmi Bencés Apátság birtokai között az első helyen említettek. A régészeti kutatás feltárta a szentély alatt a római kori kőfalakat és az azokra a kora-középkorban ráépített fal maradványait. Ezért feltételezik, hogy a mai templom őse lehetett egy olyan őskeresztény bazilika, amelynek az előudvarán a keresztelő kút szerepét a templom előtt ma is látható Szent Márton-kútja töltötte be (melynek vízével a legenda szerint Márton édesanyját megkeresztelte). A Szent Márton templomnak Szombathely életében betöltött jelentőségét jól mutatja, hogy évszázadokon át szolgált a település plébániatemplomaként, és ezt a titulusát még azután is megőrizte, amikor az a terület, ahol a Szent Márton templom áll, kívül került az új városmagot védő falakon (mint az ókorban), és az új helyen kialakult városmagban, a várban állt már a Szűz Máriának szentelt templom. A templom ekkor az önálló Szentmárton községben állt, de továbbra is Szombathely plébániatemplomaként szolgált.

Szombathely városa a plébánia-templommal együtt a 13. században került a győri püspök birtokába  Az épületet előbb késő-román, majd gótikus stílusban átalakították és megnagyobbították. A 16. század végére igen rossz állapotba került templomépületen a város több komolyabb javítást végeztetett. Amikor Draskovich György győri püspök 1638-ban a domonkos rendnek ajándékozta a templomot a hozzá tartozó javakkal együtt, akkor a plébánost és a plébániát áthelyeztette a várbeli templomban. (Ezt a templomot 1791-ben lebontották) A domonkosok először a templom mellett felépítették a kolostorukat, majd a rossz állapotban lévő régi templom helyén, egy nagyméretű, új templom építését kezdték meg. Ez a templom azonban az építés közben összedőlt. A jelenleg is látható, barokk stílusú templom 1668 és 1674 között, gróf Batthyány Erzsébet nagylelkűségének köszönhetően épült fel, aki magára vállalta az újjáépítés költségeit. Erzsébet asszonyt -aki maga is a rendházban lakott -halála után a templom kriptájában temették el. Az újjáépítésnél részben felhasználták a korábbi templom megmaradt falait. Szent Mártonnak a templomban őrzött ereklyéi és a tiszteletéhez kötődő búcsúk mindig sok embert vonzottak, így érthető, hogy gazdagon igyekeztek berendezni a templomot. A berendezési tárgyak között természetesen olyanok is vannak, amelyeket már a régi templomban is használtak.

A templom leírása
Olaszország hangulatát idézi torony nélküli főhomlokzatával a templom, ami teljesen érthető, hiszen építője itáliai mester volt (valószínűleg Carlo de Torre). Északi oldaláról a közel 2000 éves temető, a déli oldaláról az egykori kolostorépület fogja közre a hármas tagolódást mutató épületet, melynek templomterébe -követve a tagolódást- három ajtó vezet (a középső felett látható az alapító család címere). A barokk stílusú épület átmeneti formát képvisel a  kápolnasoros és a háromhajós belső terek között. A templomtérbe lépve, az orgonakarzat alól a dongaboltozatos főhajó és a szentély tárul fel elsőként. A berendezési tárgyak javarészt a 18. század közepén készültek, amikor Erdődy I. László és felesége adakoztak a templomnak. A nyugati kereszthajóban, a bejárathoz közel, jobbról a Fájdalmas Anyának szentelt oltáron -vele szemben a Szent-Anna (Jézus Szíve)-oltár áll- Ferrer Szent Ferenc szárnyas alakja az Utolsó Ítélet eljövetelére figyelmeztet. (Az oltár két mellékszobra Szant Jácintot és Bertrand Szent Lajost ábrázolja.) A Szent Anna-oltáron Sienai Szent Katalin szobra látható, az oltárasztal feletti dombormű pedig Szent Annát ábrázolja, ölében a gyermek Szűz Máriával. Szemben velünk, a modern üvegablak alatt, az oszlopos keretezésű, emeletes építményű főoltár festményének felső része a Szentháromságot, az alsó pedig III. Honorius pápát örökíti meg (amikor jóváhagyja a domonkos rend szabályait). Egyik oldalról Szent László, a másikról Szent István szobra fogja közre az oltárt.

A szentély és a barokk kereszthajó csatlakozásánál, a jobb oldalon áll a híres Szűz Mária-szobor. A feltehetően a 16. században készült, rendkívül szép Szűz Mária-szoborról („Csudálatos Boldog Asszony” szobra), már 1696-ból olvashatunk Esterházy Pál nádor könyvében. A Napbaöltözött Asszony (Patrona Hungariae) és a Rózsafüzér Királynője ábrázolásbeli jellemzőit egyesíti magában a karján rózsafüzért tartó szobor. Az 1736-os restaurálás alkalmával testszínűre festett arcú és kezű szoborhoz évszázadok óta érkeznek a  zarándokok. Szimmetrikusan szemben vele az Aquinói Szent Tamás tiszteletére szentelt mellékoltár áll. A jobb oldali kereszthajóban álló Rózsafüzér oltár maradt fenn a legegységesebb eredeti kialakításban. Oltárképén azt a szimbolikus jelenetet láthatjuk, amikor Szűz Mária Szent Domonkosnak és Sienai Szent Katalinnak átadja a rózsafüzért. Az oltárt Veronai Szent Péter és Szent József, illetve balról Szent Vince és Nepomuki Szent János szobra veszi közre. A szokásostól eltérő díszítésű szószék -amelynek mellvédjét nyolc domonkos szent képe ékesíti a rend sajátosságára, a hithirdetésre utalva- mögött látható Szent Domonkos-oltár a szent egész alakos képét mutatja. Szobrai V. Pius pápát, Szent Ágostont, Taranteise-i Pétert és Szent Antonint ábrázolják. Az oltár melletti diadalív már a Szent Márton-kápolna bejáratát mutatja.

A kápolna 
A templom legjelentősebb részének, a Szent Márton-kápolnának a bejárata feletti íven olvasható a  „Hic natus est S. Martinus” (Itt született Szent Márton) felírat és ugyan joggal gondolhatjuk azt, hogy Márton szülőháza nem ott állt, ahol ma a kápolna van, azonban, ha elfogadjuk, hogy  a 303-ban Savariában vértanú halált halt Quirinus püspököt sírja fölé emelt kis szentély állhatott itt, akkor ezen a területen a 4. század óta áll kultuszépület.
Maga a Szent-Márton kápolna csak valamikor a 14-15. században épült a templomhoz, akkori formájáról Carolus Clusius 1585-ben kelt írásából tudhatunk: "A templomban a szentély bal oldalán kis kápolna van, melynek oltárán Szent Márton ülő kőszobra van elhelyezve, eléggé kicsi, de arányaihoz képest nagy fejjel, szakálla nyírt, és papi vagy doktori kalapot visel.” Végleges formáját a 18. században nyerte el a kápolna. Az ebből az időből való barokk oltáron, a szoborfülkében álló szobor püspöki ornátusban, kezében pásztorbottal ábrázolja Márton püspököt. Lábánál ludakkal ábrázolták a személyéhez kapcsolódó legendára utalva. Márton ugyanis a ludak közé bújt alázatosságában, hogy a püspökké választása elől kitérjen, de a ludak gágogásukkal elárultak rejtekhelyét. Alatta faragott ereklyetartó-szekrény van, ahová ünnepi alkalmakkor a szent ereklyéjét kihelyezik. Értékes az oldalsó falon látható „Szent Márton és a koldus” című olajfestmény. Az M.A. szignójú festmény a köpenymegosztás legendáját mutatja, magyar környezetbe helyezve (készült 1678-ban). A kápolna északi falában helyezték el az alapító Erdődy Erzsébet grófnő (született Batthyány Erzsébet) címeres sírkövét.

Információ:   
Szombathely városa a Szent Márton templomon kívül, több más helyszínen is őrzi a püspök emlékét. Kiemelkedik közülük a székesegyházban, egy erre a célra készített hermában őrzött ereklye, Szent Márton koponyájának egy darabja, amelyet  Tours érseke ajándékozott 1913-ban az egyházmegyének, hiszen Szent Márton az egész Szombathelyi Egyházmegye védőszentje. A székesegyházban lévő Szent Márton-oltár festményét, amelynél 1991-ben II. János Pál pápa is imádkozott, Anton Maulbertsch készítette. A Püspöki Palotában és az egykori szeminárium épületében is több falkép őrzi Márton életének jelesebb eseményeit.

Szent Márton Domonkos Plébánia
és Szent Márton látogató Központ
9700 Szombathely, Szent Márton u 40.
Telefon : 06-94-505-570
www.katolikus.hu/szombathely/marton/marton-kozpont.html

Tourinform Iroda
9700 Szombathely, Kossuth Lajos u. 1-3.
Telefon : 06-94-514-451
www.szombathely.hu

Fotó: Optiz Tamás (www.tomasopitz.com )