A tihanyi apátsághoz megérkezve mindenki vet legalább egy pillantást a csodálatos balatoni panorámára, sétál egyet esetleg a település központjában, de az igazi nagy kérdés számomra az, hogy a látogatók közül hányan folytatják az útjukat a félsziget belső tava felé, ahol legalább olyan szép és nagyszerű dolgokat láthatunk. A Levendula Ház megnyitása óta nyilván sokkal többen, ami nagyon jó, mert a Tihanyi-félsziget sokkal több, mint a monostor és a panoráma. Nem véletlen, hogy korábban komolyan szóba került az egész félsziget világörökségi címre történő felterjesztése (a magyar várományosi listán a mai napig rajta is van a Tapolcai-medence tanúhegyeivel és a Hévízi-tóval egyetemben), hiszen olyan természeti és kultúrtörténeti értékeket őriz ez a terület, amelyek nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló értéket képviselnek.

Vulkáni levendula

És akkor kezdjük rögtön a látogatóközpont nevével. A Levendula Ház elnevezés messze nem adja vissza az épület sokszínűségét. Megértem én, hogy hogy jobban kommunikálható és ráadásul nagyon népszerű napjainkban a levendula –és a félszigettől sem idegen, hiszen itt is termesztik, hagyománya van -, de semmiképpen sem kevésbé érdekes –még azt is mondom, hogy legalább annyira vonzó, ha nem jobban- a vulkánok világa, mely témát a látogatóház igazán bőséges és látványos formában mutat be.

Mert a vulkánoknak –akárcsak a levendulának- „hagyománya” van a Tihanyi-félszigeten, igaz a vulkánok sokkal régebben működtek itt és napjainkra szerencsére már elcsendesedtek, míg a levendula termesztés története alig száz éves, ugyanis az első ültetvényeket a múlt század húszas éveiben telepítették ezen a tájon, és bizony azt is meg kell említenünk, hogy az itt termet levendula illóolaj-tartalmát tekintve a legjobbak közé tartozott. Sajnos volt egy időszak, amikor nem tartották fontosnak (hasznosnak) a levendula itteni jelenlétét, de napjainkban ismét megbecsült lakója a növény a félszigetnek. A vulkánok újjászületéséhez azonban szükség volt a látogatóközpont megépültére.

De még mielőtt belépnénk az épületbe, nézzünk körül kívül, ugyanis már itt elkezdődik a természeti értékek bemutatása. Egy ötletes pallósor segítségével azt az illúziót kapjuk, mintha máris elhagytuk volna a „civilizációt”, mélyen behatolva a belső-tó érintetlen világába. A rövid séta alatt az itteni táj jellegzetes nővény és állatvilágával ismerkedhetnek meg a látogatók, sőt arra is van lehetőség, hogy aki hosszabb autózás után érkezik ide, az egy kicsit megmozgassa a tagjait, mielőtt betér az épületbe (ez a lehetőség főleg a gyermekek esetében tűnik hasznosnak).

Innen már rálátásunk nyílik a látogatóközpont épületegyüttesére is, és örömmel állapítjuk meg, hogy Levendula Ház együttese szépen illeszkedik a tájba. A fehér színű, az itteni népi építészet formavilágát idéző, parasztházakat formázó épületek jó ízléssel simulnak bele a környezetükbe. Az épületbe belépve egy tágas előcsarnokába érkezik az ember.

A megszelídült vulkánok földje

A Tihanyi-félsziget kialakulásának történetébe elsőként egy kisfilm segítségével nyerhetnek bepillantást a látogatok. Az érdekes kisfilm ideális áttekintést ad az itteni táj kialakulásáról, jó alapot nyújtva a későbbi látnivalók jobb megértéséhez.

A kiállítói térbe lépve látványos formában ismerkedhetnek meg a látogatók a félsziget egykori és jelenlegi állat- és növényvilágával, a valaha ezt a tájat beborító Pannon-tenger és az itt fortyogó és a tájat alakító vulkánok világával. A kiállítás egyik leglátványosabb eleme a terem végében füstölő vulkáni kúp, amely végig ezt az érzetet kelti a látogatóban, hogy bármelyik pillanatban kitörhet, visszaadva egy kicsit azt a hangulatot, amikor ezen a tájon nem egy vulkán működött aktívan. A termet bejárva fokozatosan elérkezünk a közeli múlthoz, de közben olyan érdekes tárgyakat nézhetünk és érinthetünk meg, mint a geológiai óra, amelynek előlapján a Föld, míg hátlapján a Tihanyi-félsziget keletkezésének története van felosztva 24 órába sűrítve, de kipróbálhatjuk a mocsárjárást és a legendás kecskeköröm egy óriásira nagyított makettjét is.

Annak, aki nem sajnálja az időt arra, hogy alaposan végignézze a kiállítást, elolvasva az egyes látnivalók mellé kihelyezett leírásokat, az egy másfél-két órás programot is kényelmesen el tud tölteni a látogatóközpont falai között, és úgy távozhat innen, hogy igen alaposan megismerhette a félsziget és a Balaton-felvidék kialakulásának történetét.

www.levendulahaz.eu/

Tihanyi-félsziget

(A Balaton-felvidéki Nemzeti Park honlapjának leírása)

Magyarország első tájvédelmi körzetét az ország egyik legváltozatosabb, legattraktívabb, ugyanakkor természettudományos szempontból az egyik legjobban megkutatott területén hozták létre 1952-ben. Területe 1562 ha (fokozottan védett 195 ha). Az 1927-ben Tihanyban alapított Biológiai Kutató Intézet munkatársai nemcsak a tó vizének élővilágát kutatták, hanem rendkívül részletes vizsgálatokat is végeztek a félsziget szárazföldi részein. Tihany geológiájával, növény- és állatvilágával több száz tudományos publikáció foglalkozott. Ezek mind a természetvédelmi oltalom alá helyezést támasztották alá.

A félsziget természeti értékei közül elsősorban a geológiai látnivalók, valamint a táj megkapóan változatos formái egész évben vonzzák a látogatókat. A megannyi erdővel, szőlővel borított hegykúp és domb között még két sajátos tó is fűszerezi a látványt. A szabad vízfelületű, a faluhoz közelebb eső Belső-tavat (amely 25 m-rel van a Balaton vízszintje felett) délről határoló területen számos forráskúp található. Keletkezésük a félsziget zömét kialakító vulkáni tevékenység utánra tehető, az időszakosan feltörő forró vizű források száznál is több helyen forrásmészkőből és hidrokvarcitból álló sziklaalakzatokat hagytak maguk után. Közülük is legszebb az Aranyház nevű forráskúp, amely a rajta lévő sárga zuzmóról kapta a nevét. Különösen szép forrásbarlang látható az Apátság épülete alatti részen, valamint a Csúcs-hegyen. A bazalttufa változatos lepusztulási formáit a Kiserdő-tetőn tanulmányozhatjuk.

A Tihanyi-félsziget különleges geológiai értéke a teljes és rendkívül kövületgazdag felső-pannóniai üledéksor. Ennek leghíresebb ősmaradványa, a tihanyi kecskeköröm néven közismert, megkövesedett Congeria-kagyló, melyhez Fáy András regéje és Garay János költeménye is kapcsolódik, ma már csak ritkán kerül a felszínre.

A növény- és állatvilág ritka értékei a viszonylag enyhe, mediterrán jellegű tihanyi klímának köszönhetik jelenlétüket. A száraz, molyhostölgyes- virágoskőrises- cserszömörcés erdők különösen ősszel festőiek. A félsziget ritka fészkelő madara a délies elterjedésű füles kuvik, de a nyári tihanyi esték hangoskodó énekes és manna kabócái is ezekben az erdőkben élnek.

A száraz pusztafüves lejtősztyeppekben több szubmediterrán ritka, védett növény található (vetővirág, őszi csillagvirág, borzas szulák, hártyás galambhegy). A hajdan jobban legeltetett pannon ősgyepek mára kezdenek spontán visszaerdősülni, például az Óvár oldalában. Az aktív tájkezelés módszereként, a Csúcs-hegy alatt 1990-ben létesített, tájba illő nádfedeles birkahodály lakóival (fekete rackák és merinók) tartja karban a természetvédelem az elhanyagolt tihanyi legelőket.

Különlegesen gazdag a félsziget melegkedvelő rovarfaunája is (közel 1000 faj). A lepkék közel 800 faja él Tihanyban, köztük több igen ritka faj (szürke medvelepke, pusztai piros bagolylepke, lápi araszoló lepke). Érdekes a félsziget Balatonra letörő meredek homokos-agyagos partjainak földi méh- és darázsfaunája (óriás kürtös darázs, lopódarázs, falu bundásméh) is.

A félsziget történeti emlékei is kimagaslóak. Az 1055-ben I. Endre király által alapított Bencés Apátság barokk-kori épület-együttese, a tufába mélyített altemplommal, amely az alapító király sírját is őrzi, szinte megkoronázza a festői fekvésű falut. A mai apátság helyén állt a 18. századig a törökök által soha el nem foglalt Tihany végvára is. A hajdan teljesen nádfedeles halásztelepülés több régi háza skanzenként működik, megőrizve a 19. századi Balaton-felvidéki népi építészeti formákat.

Az Óvár hegyének Balaton felőli meredek tufaszikláiban láthatjuk ma is a középkori eredetű Barátlakásokat. Az omladozó és balesetveszélyes hajdani remetelakokat 1993-ban a természetvédelem helyreállíttatta. Itt éltek a 11-12. században a valószínűleg Kijev környékéről idehozott keleti rítusú szerzetesek, egymás mellé vájt cellákból álló "lavrá"-jukban, amely az oklevelek szerint a Szent Miklósról nevezett Oroszkői remeteség nevet viselte.

www.bfnp.hu