Magyarnak lenni jó – a Széchényi-család története
Széchenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából szervezett
emlékév a megemlékezés sokféle formájára adott alkalmat a tavalyi évben.
Rendeztek kiállítást, avattak emléktáblát, születtek tudományos munkák,
és mint minden évben, ezúttal is sokan keresték fel Nagycenket, a
Széchenyi-kultusz központját.
Lelkem az Istené,
Szívem a mátkámé,
Szeretetem a hazámé,
Hűségem a királyé,
Becsületem a magamé.
(Széchényi-hitvallás)
A „legnagyobb magyar” életének főbb eseményeit, tetteinek eredményeit
szinte mindenki ismeri, nem mondható el ez azonban a család többi
tagjával kapcsolatban. Széchényi Ferenc neve még ismerős lehet sokaknak,
azonban Széchényi Pálé vagy Györgyé már nemigen. (A család két é-vel
írta a nevét, ezen Széchenyi István változtatott, így az ő illetve
leszármazottai nevét mindig é-e-vel írjuk, a többi családtagét viszont
két é-vel.)
Mint látni fogják, itt is volt egy dinasztia alapító, aki megteremtette a
család vagyonának és rangjának az alapjait. Széchényi György élete sok
hasonlóságot mutat Grassalkovich Antaléval, azonban ő az egyházi pályán
emelkedett a legmagasabb rangig, és a leszármazottaival is sokkal
szerencsésebb volt, hiszen azok a család vagyonát képesek voltak
megőrizni, sőt gyarapítani is.
A családtörténet elmeséléséhez mi három Győr-Moson-Sopron megyei
település -Nagycenk, Sopronhorpács és Fertőszéplak- kastélyait hívtuk
segítségül. A három, egymáshoz közeleső épület felkeresésével
-kiegészítve esetleg még a fertőrákosi püspöki-palota megtekintésével-
egy olyan Széchényi-körutat járhatnak be, melynek végén teljesebb képet
fognak kapni a legnagyobb magyar őseiről, családjáról.
Széchényi György, a dinasztia alapító
Meglepően rövid az az időszak, amit most áttekinteni kívánunk, hiszen
alig több mint két évszázadról van szó. Ugyanis a Széchényi-családról
csak a 17. század első felétől -Széchényi György csillagának
emelkedésétől- ismerhetünk részletes és hitelesnek tekinthető adatokat, a
korábbi időszak eseményei, az ősök tettei a múlt homályába vesztek. (A
Széchény-Széchényi név de Zechen, Zecheny alakban már korábbról -a 13.
és 16. század időszakából- is ismert, azonban semmilyen utalás nincs
ezen családok fennmaradására illetve kötődésükre a Széchényiekkel.)
A két testvér Széchényi György és Lőrinc egy-egy feljegyzése utal arra,
miszerint édesapjuk őfelsége szécsényi helyőrségéhez tartozó katona
-végvári vitéz- volt, aki a Szabo/Sartor nevet viselte, illetve arra,
hogy a kisnemes család 1620-ban hagyta el Szécsényt, és költözött
Gyöngyösre, azután, hogy Bethlen hada felégette a házukat.
Széchényi György Gyöngyösön kezdhette meg a tanulmányait, amit a
nagyszombati káptalani szemináriumban folytatott, ahol Pázmány Péter
figyelt fel a tehetséges fiatalemberre és küldte az akkor nyílt bécsi
Pazmaneumba tovább tanulni. Széchényi átlagon felüli képességeit már a
tanulmányi eredményei is előre vetítették, hiszen példás gyorsasággal
tette le iskolai vizsgáit. (Széchényi György születését 1592-re teszik a
lexikonok, azonban a Pazmaneum alapítási könyve szerint 1625-ben 19
éves volt, ami azt jelentené, hogy csak valamikor 1605-1606 táján
születhetett. Még érdekesebb György életpályája, ha valóban 1592-ben
született, mert így már 30 éves is elmúlt volna, amikor a papi pályára
lép. Ez pedig összehasonlítva, hogy 18-19 éves, élettapasztalattal alig
rendelkező, hozzá képest szinte még gyermeknek számító társai vannak az
iskolában, megmagyarázhatja a gyors előmenetelét is az egyházi pályán.)
Figyelemre méltó epizód, hogy az akkor még tanulmányait végző Széchényi
György 1929-ben eléri az uralkodónál, hogy számára és családja részére
nemesi rangot és címerhasználati jogot adjon. (Ne feledjük, hogy ha a
kollégium évkönyvében bejegyzett kort elfogadjuk, Széchényi György ekkor
még csak 24-25 éves volt! Joggal feltételezhetjük, hogy a nemesség
kiérdemlésében az őt tanulmányaiban segítő Pázmánynak is szerepe volt,
akinek komoly tervei lehettek a pártfogoltjával, ezért láthatta
szükségesnek számára a nemesi cím megszerzését.)
Széchényi Györgyöt 1631-ben szentelték pappá és néhány hónapnyi
vág-sellyei káplánkodás után már Esztergomban kanonok. Itt Pázmány
mellett dolgozva -aki ekkor esztergomi érsek volt-, járhatta ki
Széchényi a második „iskolát”, ami talán leginkább meghatározó volt a
későbbi cselekedeteiben.
1643-tól csanádi, egy évvel később pécsi, 1648-ban pedig már veszprémi
püspök. Csanádi és pécsi püspöki pozíciói -miután török hódoltsági
területekre estek- nem jelenthettek sem kiemelkedő jövedelmet, sem
függetlenség, a veszprémi püspöki cím azonban már megadta azokat a
lehetőség Széchényinek, amik a papi pályára lépésétől ambicionálhatták.
Veszprémi egyházmegyének csak a déli része volt hódoltsági terület
ekkor, Veszprém azonban végvárként működött, így székhelyét Sümegen
rendezte be Széchényi, aki már itt bizonyíthatta, hogy egyaránt alkalmas
a pozíciójához tartozó és az azon túlmutató feladatok megoldására is. A
törökkel vívott harcokban lecsökkent és elszegényedett sümegi lakosok
nem voltak képesek helyreállíttatni a település megrongálódott
plébániatemplomát. Széchényi gyorsan cselekedett: fallal vettette körbe a
település és kijavíttatta a várat, hogy megfelelő védelmet biztosítson
az itt élőknek.
Ezzel egy időben templomot és rendházat emeltet és
Sümegre telepíttette a salvatoriánus ferenceseket. Miközben ilyen sokat
tett Sümegért, Széchényi György egy másik egyházmegye, a Győri püspökség
címére vágyott. Ezzel hozható kapcsolatban, hogy már ebben az
időszakban is komoly támogatásokkal gazdagította Győr városát. Széchényi
György talán biztosabbnak látta a törökök által kevésbé uralt és
veszélyeztetett nyugat-magyarországi területeket. Itt szerezte meg
birtokai legnagyobb részét, és a győri egyházmegye vezetőjeként több
lehetősége nyílhatott arra, hogy vigyázó tekintetét a birtokai
gazdálkodásán és gyarapodásán tartsa. Széchényi már Draskovich György
halála után szerette volna a győrire cserélni a veszprémi püspöki
széket, erre azonban csak nyolc évvel később, 1658-tól nyílt lehetősége.
Széchényi György eközben folyamatosan gyarapította saját vagyonát.
Vásárol és hitelez szinte az összes főúri családnak -akik ezáltal
lekötelezettjei lesznek – miközben a hitelért cserébe adott
hitbizományok által jelentős területek kerülnek kezelésébe. És mindvégig
figyel arra, hogy saját gyarapodására fordított összegeknél többet
költsön adományozásra, melyből bőven jut a kincstárnak, az országnak és a
különböző egyházi szervezeteknek is. A győri egyházmegye élén közel
három évtizedet tölt el, miközben -megtartva győri püspöki címét-
egyúttal címzetes kalocsai érsek is lesz. Ezzel immár a második
legtekintélyesebb főpapja az országnak. Győri püspökségének ideje alatt
jelentősen nő a magánvagyona is: ekkor kerülnek hozzá zálogbirtokként
-többek között- a család életében később jelentőssé váló
sárvár-felsővidéki, széplaki, egervár-pölöske-szentgyörgyvári birtokok.
Ezzel együtt Széchényi hatalmas összegeket adott alapítványokon
keresztül nemes célok megvalósítására, például egyedül 1684-ben 111.000
forint összegben adományozott a győri egyházmegyének. Túlzás nélkül
írhatjuk, hogy az egész cikk terjedelme is kevés lenne, ha minden
támogatását, minden jó ügy megvalósítására fordított forintját
felsorolnánk. (Széchényi előtt a mentorának tekinthető Pázmány költött
jövedelméből ilyen nagyságrendben közcélokra.)
1685-ben megválasztották esztergomi érseknek. Széchényi, akinek egész
életét végig kísérte a törökök jelenléte -és, aki már fiatalkorától
megtapasztalhatta az ebből származó szegénységet, vallási és politikai
megosztottságot-, volt a hódoltság alól felszabadult Magyarország első
prímása. Székhelye még Pozsonyban volt, de már volt gondja Esztergom
újjáépítésére is az ország egyházi intézményinek újjászervezése mellett.
Széchenyi tíz évig volt esztergomi érsek, halálakor, 1695 február
18.-án legalább 90 éves volt, még akkor is, ha a Pazmaneum évkönyvében
szereplő dátumot fogadjuk el hitelesnek. Halálával egy igen hosszú és
sikeres életpálya ért végett ekkor, azonban a dinasztia, melyet
megalapozott, még sok nemes férfiút fog adni a hazának az elkövetkező
két évszázadban. Széchényi Györgyöt a pozsonyi Szent Márton dóm
kriptájában helyezték örök nyugalomra.
Széchényi György életében követett tettei megkoronázásaként jelentős
összegeket hagyott különböző szerzetesrendekre, nemes célok
megvalósítására. Természetesen bőkezűen gondoskodott családjának
tagjairól (testvéréről és annak gyermekeiről.), akik tovább vihették és
még magasabbra emelhették az általa megalapozott dinasztiát. Halálakor
416.000 holdnyi föld tartozott a birtokaihoz. Katolikus papként
értelemszerűen nem lehetett saját leszármazottja Széchényinek, aki így
közvetlen rokonságában remélhette a megszerzett vagyon megőrzését és
gyarapítását.
Unokaöccsei közül Pál követte őt az egyházi pályán -és emelkedett
egészen a kalocsai érseki rangig-, míg György „gondoskodott” a család
rangjának további emeléséről. Ő érdemelte ki a török elleni harcokban
tanúsított tetteivel a grófi címet saját maga, gyermekei és valamennyi
születendő utóda részére. (II). György örökölte -többek között- a
fertőszéplaki, a sárvár-felsővidéki, cenki birtokokat. Széchényi (I.)
György még életében -1691-ben- átengedte az Esterházyaktól zálogba vett
széplaki birtokot unokaöccsének – II. Györgynek-, aki egy évvel később
át is költözött Egervárról oda, ott kialakítva uradalmai igazgatási
központját.
A széplaki évek
Széchényi (II.) Györggyel „együtt” érkezünk meg Széchényi-körutunk első
állomásához, a fertőszéplaki kastélyhoz. Fertőszéplak jelentőségét az
adja a család történetében, hogy itt született Széchényi Ferenc, az
Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi könyvtár alapítója, a
„legnagyobb magyar” édesapja.
Széchényi (I.) György két forrásból jutott a széplaki (ma Fertőszéplak)
birtokokhoz: egyfelől Esterházy (I.) Pálnak, másrészt a Draskovich
Miklósnak adott kölcsön ellentételezéseként lett hitbizománya a terület.
Az Esterházyakkal kötött szerződés lehetőséget adott arra is, hogy
építkezzenek a zálogbirtokon, így sor kerülhetett a már itt álló kastély
bővítésére az 1700-as évek táján. A kastély bővítésekor átépítésekre is
sor került, azonban a Rákóczi-szabadságharc idején a királyhoz hű
Széchényieknek 1703-ban el kellett hagyniuk a kastélyt és csak 1710-ben
térhettek vissza Széplakra. (Ezeket az éveket Sopronban vészelték át,
míg birtokaikon a kurucok komoly károkat okoztak.) Szintén Széchényi
(II.) György volt az, aki a családnak később nemesi előnevet is adó
sárvár-felsővidéki uradalmat 1711-ben véglegesen megvásárolta a
Draskovichoktól. A kastélyépület további bővítései 1720 táján
készülhettek el, míg a kastéllyal szemben álló római katolikus templom
-és az alatta lévő családi sírbolt- építési munkálatai 1728-ban
kezdődtek el, befejezésére azonban már fia, Zsigmond fejezte be édesapja
halála után négy évvel, 1736-ban (ugyanekkor készült a templom mellett
álló, úgynevezett Jézus Szíve kálvária). Széchényi Zsigmond alig két
évvel később elhunyt, felesége ekkor a kastélydomb aljában álló -ma már
nem látható- kiskastélyba költözött. A négy fiúgyermek között történt
birtokmegosztás után Széplak a legfiatalabb fiú, (II.) Zsigmond
tulajdona lett.
A széplaki kastély Esterházy „fényes” Miklós -aki a fertődi kastélyt is
építette- már 1761-ben szerette volna visszaváltani, azonban végül
megegyezett Széchényi Zsigmonddal a zálogjog tíz évvel történő
meghosszabbításáról. Széchényi Zsigmond 1769-ben bekövetkezett halála
után az Esterházyak ismét szerették volna visszakapni a kastélyt és a
hozzá tartozó birtokokat, erre azonban csak a zálog lejárta után,
1771-ben került sor. Széchényi Zsigmond özvegye, dénesfalvi és Cziráky
Mária ekkor öt gyermekével -köztük az 1754-ben itt született Ferenccel-
(Sorpon)Horpácsra költözött. (A széplaki kastély a feljegyzések szerint
olyan rossz állapotban volt, hogy négy szárnyából kettőt az Esterházyak
lebontattak, a megmaradt másik kettőt pedig magtárnak alakították át. A
kastélynak ma is ezek a részei láthatóak, sajnos elég rossz állapotban.)
Horpács
Horpács (ma Sorponhorpács) szintén a sárvár-felsővidéki uradalom
részeként került előbb hitbizományként a Széchényi családhoz, akik
1711-ben vásárolták meg végleg. Széchényi (II.) György Horpácsot
Zsigmond fiának engedte át 1703-ban, kinek halála után László fia lett
az itteni birtok örököse és ő 1741-ben ide is költözött. Akkor még az
úgynevezett kiskastélyban lakott, a ma is látható kastély az 1740-es
évek közepén épült. Széchényi László halálakor -1761-ben- leltár készült
a kastélyról, ami sok érdekes információt őrzött meg az utókor számára.
Ebből tudható, hogy az épület mindkét végéhez egy-egy szárny
csatlakozott, és a nyugati szárny földszintjén és emeletén egy kápolna
volt. Arra is fény derült a leltár által, hogy a mai alagsor volt abban
az időben a földszint. Még Széchényi László idejében sor került a
kastély körüli terület rendezésre (sétautak kialakítására) is. Amikor
Cziráky Mária ideköltözött öt gyermekével, még abban az évben hozzá is
kezdtek a kastélyépület átépítéséhez (ekkor emeltek egy újabb szintet a
kastélyra). Ezek az építkezések 1774-re fejeződtek be. A birtokot
közösen örökölte Széchényi József és testvére, Ferenc. Kettőjük közül
József 1772-ben nősült meg és költözött párjával a horpácsi kastélyba,
azonban alig két év múlva utód nélkül hunyt el. Ekkor Ferenc örökölte az
egész birtokot -majd később lett a teljes Széchényi-vagyon egyetlen
örököse-, aki testvére özvegyen maradt feleségét, Festetics Juliannát
vette feleségül a két család ellenkezése ellenére. Széchényi Ferenc az
uradalmakat óriási -1 000 200 forintnyi- adósággal terhelten örökölte
meg, azonban a korszerű elveket követő gazdálkodása olyan sikeres volt,
hogy nem csak az adósságot fizette vissza, de a családi vagyont is
megháromszorozta. Felvásárolta azokat a nemesi birtokokat is, amelyek
addig nem voltak a család tulajdonában. A család 1783-ban átköltözött a
kiscenki kastélyba (ma Nagycenk), de nyaranta hosszabb időszakokat
töltöttek Horpácson. Az 1800-as évek legelején Széchényi Ferenc a
horpácsi kastélyt átépítette és pár évvel később megtörtént a
kastélypark angol tájképi parkká alakítása is.
Széchényi Ferenc 1814-ben egyezséget kötött a fiaival, akik sorshúzással
döntöttek a birtokok sorsáról. Ekkor Lajosé lett többek között Horpács,
Istváné pedig -több más birtokkal együtt- Kiscenk és Nagycenk.
Széchenyi István birtokosságával megérkezünk körutunk harmadik, egyben
utolsó állomására, a nagycenki Széchenyi-kastélyhoz. Széchenyi István
nem Nagycenken született, mégis fennmaradtak olyan dokumentumok
fiatalkorából, amelyeken Nagycenket tüntette fel születési helyeként.
Ebből is látható, hogy mennyire ragaszkodott ősei földjéhez és
országához.
Nagycenk
Nagycenken Széchényi Antal kezdett el építkezni és ehhez Franz Anton
Pilgramtól nagyvonalú terveket is rendelt, azonban ezek megvalósítására
végül nem került sor. (Érdekes, hogy a kastély jelentős átépítése később
még két alkalommal merült fel, de végül mindkétszer lemondtak róla.)
Hogy korban is el tudjuk helyezni a nagycenki kastély építésének idejét,
érdemes felidéznünk, hogy Esterházy „Fényes” Miklós ekkoriban alakítja
ki királyi pompájú palotáját a közeli Eszterházán. Az egyemeletes barokk
kastély végül a már ott álló majorság helyén, annak alapfalainak
felhasználásával épült meg, 1750 és 1760 között. Az épületből a
földszinti teremsor, a lépcsőház és az emeleti nagyterem őrizte meg
eredeti, barokk formáját. A keleti szárnyban eredetileg kápolna volt, a
nyugatiban pedig színháztermet alakítottak ki. Az egész
épületegyüttesről elmondhatjuk, hogy kiterjedése legnagyobb részben már
ekkor kialakult. A kastély építkezésével egy időben az épület körüli
barokk park kialakítása is megtörtént, és ekkor kerültek kiültetésre a
híres hársfasor egyedei is. Széchenyi István mellett a kastély másik
kiemelkedő lakója édesapja, Széchényi Ferenc volt, aki feleségével
1783-ban költözött Nagycenkre. Széchényi Ferenc Nagycenken őrizte több
tízezer darabos -nyomtatványokból, kéziratokból, érmekből, metszetekből
és térképekből álló- híres gyűjteményét és könyvtárát, melyek később a
Nemzeti Múzeum és Nemzeti Könyvtár (a mai Országos Széchenyi Könyvtár)
alapját adták. Az ő idejében az emeleti szintek átépítése és bővítése
mellett a főhomlokzat klasszicista stílusú átépítésére került sor.
Széchenyi Ferenc halála után kisebbik fia, István örökölte a nagycenki
kastélyt (1820-ban). Az első években Széchényi István sokat volt távol
Nagycenktől, szerencsére a birtok gazdasági ügyei jó kézben volt
Lunkányi Jánosnál (aki Széchenyi Istvánnak nevelője, apjának titkára
volt korábban). Széchenyi figyelme az 1820-as évek végére fordult
erőteljesebben Nagycenk irányába, ekkor még a kastélyépület nagyobb
volumenű bővítésében is gondolkozott, végül azonban csak az épület
nyugati szárnyrészének átalakításához fogott hozzá, ahol saját részére
alakíttatott ki lakrészt és itt helyezte el könyvtárát valamint
dolgozószobáját is. Széchenyi István külföldi tapasztalatai alapján több
technikai újdonsággal szereltette fel a kastélyt, melyeket a Széchenyi
által is panaszolt, hosszadalmas építkezés befejezésére érkező nemes
vendégek -pl Deák Ferenc, Eötvös József- is megcsodáltak. Ebben az
időszakban a keleti szárny a híres cenki ménes otthona volt. Széchenyi
István még Döblingből is rendszeresen küldött utasításokat a kastéllyal
és a park fenntartásával
kapcsolatban. A „legnagyobb magyar” halála után fiai, Béla és Ödön
örökölték a birtokot. Mindkét fiú sokat utazott -érdekes életutat jártak
be-, és egyikük sem a családi sírboltban nyugszik: Bélát fiatalon
elhunyt felesége mellé temették a hársfasor végében, míg a pasai rangig
emelkedett Ödön az isztambuli temetőben kapott díszsírhelyet. Az addig
önálló településeket -Kis- és Nagycenket-, 1893 októberében egyesítették
Nagycenk néven.
A Széchenyi család tagjai 1944 tavaszán hagyták el Nagycenket. A II.
világháborúban súlyosan megrongálódott kastélyépület helyreállítására
sokat kellett várni, ráadásul sokáig nem is volt biztos, hogy az
újjászülető épületben a „legnagyobb magyarnak” emléket állító múzeum
kaphat helyet. Örüljünk, hogy végül megszülethetett az Emlékmúzeum, de
miként a családnak is sok kiemelkedő tagja volt, úgy a település
megismerése sem lehet teljes, ha csak a kastélyban berendezett múzeumot
nézzük meg. Ha Nagycenken járnak, szánjanak időt a település további
értékeinek a megismerésére is.
Ez a cikk a Szép Magyarország magazin 2011/1-es, Legendás kastélyok című lapszámában jelent meg.