Magyarország a XV. század utolsó negyedében a reneszánsz művészet egyik legfontosabb központjává vált. Itália és Dalmácia után először Mátyás király országában talált követőkre az új stílus, amelyet a kortársak csak all’anticának, azaz „antik módra való” művészetnek, vagyis az ókori római művészet követésének tekintettek.

A humanista tudósok nyomán – akik az ókori latin nyelv és kultúra újraélesztését tűzték ki célul – a XV. század elején néhány toszkán művész szinte archeológusi szenvedéllyel kezdett kutatni a római építészet és szobrászat emlékei után, hogy elleshessék az ókori mesterek tudását. Az általuk teremtett stílus hamar népszerűvé vált: számos követőjük akadt a művészek között, a megrendelők pedig versengtek az új művészet művelőinek csodálatos alkotásaiért.

Magyarország hosszú évszázadok óta szoros kapcsolatban állt Itáliával: a városokban olasz kereskedő- és bankházak képviseletei működtek, olasz papok, nemesek és kereskedők próbáltak szerencsét a magyar városokban, főúri és királyi udvarokban. A művelt magyar papság jelentős része itáliai egyetemeken tanult, és a kalandvágyó magyar lovagok közül sokan itáliai zsoldoscsapatokban próbáltak szerencsét.

Kapcsolatok Itáliával

Mindezek a kapcsolatok azonban nem lettek volna elegendőek ahhoz, hogy a kor legdrágább luxus-művészetét, a reneszánszot meghonosítsák Magyarországon. Hazánkban csak és egyedül a király volt olyan gazdag, hogy megengedhette magának, hogy a legkeresettebb és legdrágább itáliai művészeknél rendeljen meg műtárgyakat, tervrajzokat, vagy ilyen művészeket a saját udvarába csábítson. Hogy Mátyás király élt ezzel a lehetőséggel, az elsősorban, sőt talán kizárólag második feleségének, az Itáliából 1476 karácsonyán Magyarországra érkezett nápolyi hercegnőnek, Aragóniai Beatrixnek köszönhető.

Beatrix Itália legnagyobb királyságából jött, amelynek uralkodói, Beatrix rokonai, tisztában voltak a művészetnek a politikai propagandában játszott szerepével. Mátyás történetírója, Antonio Bonfini meg is emlékezett arról a szembetűnő hatásról, amelyet királyné gyakorolt a Mátyás és udvara szokásaira és környezetére. Ez a hatás valószínűleg nem csak a fejedelmi reprezentációban, műpártolásban, építkezésekben érvényesült, hanem az olasz reneszánsz művészek udvari alkalmazásában is.

Erre ugyan közvetlen adatunk nincs, de analógia lehet magának Bonfininek a jól ismert esete, aki Beatrix magyar házasságáról tudomást szerezve utazott hazánkba, ahol – miután Beatrixnál kudarcot vallott – Mátyás szolgálatába állt.

Talán így érkeztek szerencsét próbálni a magyar királyi udvarba olyan művészek is mint a traui származású római szobrász Giovanni Dalmata, Gregorio di Lorenzo firenzei szobrász vagy egy firenzei ács, Chimenti Camicia. Mellettük még számosan voltak, akiknek legfeljebb csak a nevüket ismerjük, vagy még annyit sem tudunk róluk, műveik pedig vagy teljesen elpusztultak, vagy fennmaradt töredékeik alapján ma már nem azonosítható az alkotójuk.

Reneszánsz műalkotások

A Magyarországon készült reneszánsz műalkotások elsőként biztosan datálhatóan a Visegrádi királyi palotába jelentek meg az 1480-as évek közepe előtt. A palota újjáépítését Mátyás király Beatrixszal kötött házassága alkalmából kezdte meg 1476-77-ben. Erre az alkalomra készülhetett a király és királyné szobraival és címereivel díszített hatalmas zárterkély a palota külső homlokzatára, az épület előtt elterülő lovagi tornapálya fölé. Ez az erkély, miként a palota legtöbb Mátyás-kori építészeti részlete későgótikus stílusban készült.

Az itáliai és dalmát mesterek elsősorban az épület szobrászi díszítésében kaptak szerepet az átépítési munkálatok utolsó fázisában. Giovanni Dalmata faragta a palota két új vörösmárvány reneszánsz díszkútját: az Oláh Miklós XVI. századi leírásából és néhány töredékből ismert Múzsák-kútját, illetve a nagyrészt fennmaradt, és ma a palota kiállításán látható Herkules-kutat, amelynek teljes egészében rekonstruált másolata eredeti helyén, a királyi lakóépület belső udvarán magasodik. Az udvart övező gótikus kerengő felett épített, bábos korláttal díszített reneszánsz loggia is Dalmata, illetve munkatársainak alkotása lehet.

A palotakápolna

A palotakápolna díszítésében is vezető szerepet kapott az új stílus. A kápolna szentségházát Firenzében faragták carrarai márványból, és készen szállították Visegrádra. A szentségház oromdíszét: a Madonnát ábrázoló lunettát és az azt díszítő puttófigurákat már itt faragta, helyi vörösmárványból Gregorio di Lorenzo. A kápolna ezüst sípokkal díszített orgonáját talán maga Beatrix rendelte meg Firenzében, az orgonát tartó erkély reneszánsz stílusú, a királyi pár címereivel díszített gyámköveit pedig a visegrádi szobrászműhely készítette.

A visegrádi reneszánsz volt az előzménye volt azoknak a nagyszabású reneszánsz építkezéseknek, amelyek feltehetően az 1480-as évek közepén indultak meg a budai királyi palotában. Ezekben az években Beatrix saját rezidenciáján, az esztergomi érseki címet viselő rokonai révén a kezébe került esztergomi várban is nagy építkezésekbe kezdett. Elsőként ezek, a Beatrix és Mátyás megrendelésére készült műalkotások révén lépte át a reneszánsz Itália határit, és válhatott egyetemes stílussá. 

Búzás Gergely

A fenti cikk a Szép Magyarország magazin 2009/2010 téli lapszámában jelent meg.

Megrendelhető : kiado@szepmagyarorszag.hu

Kapcsolódó lap.hu oldalak: varbarat.lap.hu ,  tortenelem. lap.hu