Hazánk egyik legszebb, turistabarát tájegysége az Őrség, melynek színekben pompázó erdei, lankái, nyugalma és tiszta levegője. És ehhez adódik hozzá a népi építészet néhány szép példája, középkori templomépítészetünk egyedüálló emlékei, kézművestermékek és barátságos szálláshelyek. Kultúrális programként pedig bejárhatjuk - többek között- az Őrállók útját is.

Őrállók Útja

Vas megye délnyugati sarkában találjuk ezt az erdőkkel, ligetekkel szabdalt gyönyörű tájat, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen a táj neve: Őrség. A ma Magyarország és Szlovénia határmenti területét érintő történelmi Őrség olyan tájegység, ahol a lakosság a honfoglalás óta folyamatosan egy helyben él. Az egykori királyi kiváltságlevelekben feltüntetett őrálló nemesek családnevei ma is azonosak az ezer évvel ezelőtt írottakkal. Méltán nevezzük e tájat az ország egyik legősibb magyar vidékének. Az évszázadok során az itt élők a természettel harmóniában alakították ki a táj arculatát, kisparcellás gazdálkodásukkal, tájba simuló épületeikkel megteremtve annak hosszú távon fenntartható sokszínűségét.

E csodálatos táj természeti, kultúrtörténeti, néprajzi értékeinek megóvására magyar oldalon az Őrségi Nemzeti Park, szlovén oldalon a Goričko Naturpark ügyel.

Ez a vidék a dombok és patakok vájta völgyek, lomb- és fenyőerdők, üde zöld kaszálók, jégkorszaki maradványnövényeket őrző láprétek, kristálytiszta vizű források és patakok hazája. A csend és a friss levegő, a változatlan formában megőrzött népi hagyományok, szokások, az önellátó parasztgazdálkodás termékei folyamatosan vonzzák az ide látogatókat. Éghajlata nedves szubalpin jellegű, az éves csapadékmennyiség 700-950 mm között van, emiatt forrásokban, vízfolyásokban, kisebb tavakban gazdag terület. Ilyen a Vadása-tó, a Himfai-tó, a Hársas-tó, a Bajánsenyei-tó, és a Hodosi-tó.
A térség egyik legjelentősebb folyója a Zala (Szala), ami Szalafőtől északra ered és középen szeli át az Őrséget, a másik a Murába torkolló Kerka.
A védett terület mintegy kétharmadát borítják erdők, így gazdasági jelentőségükön túl meghatározó szerepük van a tájkép kialakításában is. A terület legjellemzőbb erdőtársulásai a mészkerülő erdei fenyvesek, a gyertyános-tölgyesek és a bükkösök. A patakokat égerligetek kísérik, s fellelhetők a nyíres, csarabos fenyérek is. A jégkorszak utáni hűvös klíma maradványai a tőzegmohás lápok és láprétek. A kiszáradó láprétek térhódítása is jelentős. A Vendvidéket a havas-alja és a hegyvidéki flóra elemei tarkítják. A sok csapadéknak és a magas páratartalomnak köszönhetően az ország egyik gombákban leggazdagabb területe. A jól ismert gombafajok mellett igazi ritkaságok az Alpokra jellemző nedű-és csigagombák is előfordulnak. A védett növényfajok száma száz fölött van.

Az állatvilág is változatos képet mutat.

Hazánk leggazdagabb lepkefaunája él a területen.
Nemzetközileg védett ritka szitakötőfajok is megtalálhatók itt.
A halak közül kuriózum a dunai ingola előfordulása.
A Vend-vidéken a hazánkban ritka kétéltű az alpesi gőte él.
E tájon tizenkét békafaj és mind a négy hazai farkos kétéltű faj védett egyedeivel is találkozhatunk.
A terület értékes madárfajai a fekete gólya, a darázsölyv, a haris a kék galamb, a keresztcsőrű, a süvöltő és a tüzesfejű királyka. Nagyobb vizek mentén a fokozottan védett vidra is megtalálható. A nagyvadállomány is jelentős, egyaránt előfordul a vaddisznó, az őz és a gímszarvas.

Az Őrség népi építészeti és kultúrtörténeti emlékekben is gazdag.
A falvak településszerkezete egyedi képet mutat, úgynevezett szeres települések.
A szerek a dombtetőkre épült szétszórt házcsoportok, melyek a honfoglalás utáni faluformát őrzik.
Legismertebb lakóháztípusai a füstöskonyhás házak, ill. az ún. "kerítettházak". Az ősi építkezés anyaga a fa volt, a tetőt zsuppal fedték és kontyolták. A népi építészet remekei közé sorolhatók a haranglábak is. Később a tégla építkezés elterjedésével alakultak ki a lerövidült tornácú úgynevezett "kódisállásos" épületek.

A történelmi Őrségben a kővárak építése nem volt jellemző, ezek szerepét a részben ma is látható, alapjaiban Árpádkori, erődszerű templomok vették át. Ezen emlékek szép példái az őriszentpéteri, és a veleméri, domonkosfai (Domanjsevci), bántornyai (Turnisče), mártonhelyi (Martjanci) és nagytótlaki (Selo) műemlék templomok.

A terület természeti adottságaiból adódóan a mezőgazdasági művelés is jellegzetességeket mutat: extenzív gyümölcsösök, bakhátas szántók, rétek, legelők mozaikosan váltják egymást, s az erdővel együtt ez adja az itteni táj legfőbb vonzerejét. A parasztgazdaságok teljes önellátásra törekedtek, szántóikon elsősorban rozst, hajdinát, takarmánynövényeket termesztettek, a megtermelt gyümölcsöt aszalással tartósították. Hagyományai vannak a töktermesztésnek, a magból ma is olajat ütnek. Hasznosították az erdei melléktermékeket és méhészettel is foglalkoztak. Az erdőben termett gombát nagy mennyiségben gyűjtötték és szárították. A népi mesterségek közül a fazekasság és a kópickötés érdemel figyelmet, de az erdőkből adódóan a fafaragás is jelentős volt.

A természeti értékekben gazdag őrségi és vendvidéki tájat az itt élők alakították mai képére.
Ezt azonban nem a természet ellenére, hanem azzal harmóniában, értékeinek gazdagításával tették.

További információ itt