Az ország területén található történelmi műemlékek felkutatására, lajstromozására és képi feldolgozására a vallás és közoktatásügyi miniszter adott ki rendeletet, 1872-ben. A minisztériumban legszívesebben az építészek és rajztanárok jelentkezését fogadták, akik rendelkeztek a megfelelő képesítéssel a hiteles felméréshez és dokumentáláshoz. Több ezer rajz és feljegyzés, valamint számos fénykép készült ebben az időszakban a magyarországi -beleértve a felvidéki és az erdélyi rész épületeit is- műemlékekről -templomokról, várakról, kastélyokról-, köszönhetően az olyan jelentős munkát végző személyeknek, mint Myskovszky Viktor, Könyöki József, Gróh István vagy Huszka József. Huszka sepsiszentgyörgyi rajztanárként kapta a felkérést (de tevékenységét később budapesti tanárkodása alatt is folytatta), így az ő tevékenysége elsősorban az erdélyi és észak-magyarországi területet ölelte fel. (Épület dokumentációt a mai Magyarország területén lévő épületek közül egyedül a csarodai templomról készített.) A megbízást elvállaló személyek különböző formában tettek eleget a felkérésnek. Volt, aki csak kívülről rajzolta le az épületeket és voltak, akik a belső részek díszítéseit is megörökítették. Ez utóbbiak közé tartozott Huszka is, aki annak ellenére vállalkozott a  freskók dokumentálására, hogy ez a munka a legtöbbször együtt járt a falképek feltárásával is. Huszka érdeklődése volt talán a legszélesebb körű, hiszen ő a templomok felmérése mellett a berendezési tárgyak és a textiltermékek díszítéseit, motívumkincsét is lemásolta. (Az ő másolatai őrizték meg például a Székely Nemzeti Múzeumnak a második világháborúban megsemmisült hímzéseit). Tevékenységével Huszka a magyarországi néprajz (népművészet) egyik első felfedezője és gyűjtője volt. Számos területen végzett úttörő tevékenységet, így a székely népművészet felkutatásában, az ottani fafaragások, székely kapuk motívumainak összegyűjtésében, de elsők között volt a matyó világ tárgyi emlékeinek dokumentálásában is, miként a cifraszűrök ismertetésében is. Az összegyűjtött anyagokat -több társához hasonlóan- Huszka is publikációkban ismertette és könyvekben (úgynevezett mintakönyvekben) jelentette meg. Az ezekben megjelenő mintakincsből szívesen merítettek a szecesszió korában a saját jelleget -gyökereket- és az új nemzeti stílt kereső alkotók (pl. Zsolnay Vilmos és Lechner Ödön).

Huszka a magyar motívumkincs eredetét is megpróbálta meghatározni. Ennek során előbb a reneszánsz korában kialakult új stílusok világában vélte felfedezni a magyar népművészet eredetét, később azonban időben és távolságban is olyan messzire ment, amit már nem volt képes tolerálni a hazai tudományos világ. Huszka elméletével -amit nem tudott kellő súlyú tényekkel igazolni- magára maradt, ez azonban gyűjtői munkásságának az értékéből semmit sem von le.

Sokan gondolták azt, hogy a fényképezés elterjedésével elavult, idejétmúlt lett a dokumentálásnak az a formája, amit Huszka és társai végeztek. Aki azonban látta azokat a csodálatos, színpompás akvarelleket, amelyeket Huszka készített, az jól tudja, hogy ezek az alkotásokkal semmivel nem pótolhatóak vagy helyettesíthetőek, legfőképpen nem egy fényképpel.

Kapcsolódó startlapok:
Néprajz.lap.hu | Helytörténet.lap.hu | Tájház.lap.hu | Múzeumshop.lap.hu